A hangfoglalástól a Múzeumok Őszi Fesztiváljáig – hétvégi programajánló

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. október 04. bencze.aron

 


Múzeumok Őszi Fesztiválja
(Országszerte, több helyszínen – szeptember 30. – október 27.)

Noha vége a nyárnak, továbbra sem szabad búslakodva a szobában ücsörögni, hiszen indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozata, amely hét központi témakörhöz kapcsolódva – 4 héten át tartja az érdeklődés középpontjában a múzeumokat. Az idei év több különlegességet is tartogat, a változatos programkínálat pedig azt bizonyítja, hogy a szervezők kicsiktől a nagyokig, minden korosztályra gondoltak!

8. Hangfoglalás
(Budapest, SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ – október 4-6.)

A Hangfoglalás a zenekedvelő családok számára is évek óta kiemelt esemény, hiszen a három nap alatt a gyerekek bármilyen hangszert kézbe vehetnek és bátran kipróbálhatnak. Az idei rendezvény második napján, szombaton arra is lesz lehetőség, hogy Kovács Gábor muzsikus kézműves foglalkozásán saját hangszereket készítsenek szívószálból, PET-palackból vagy éppen biciklipumpából…

Állatok Világnapja
(Országszerte, több helyszínen – október 4-6.)

Mondd, szereted az állatokat? – juthat eszünkbe az ismert verssor a hétvége kapcsán, hiszen október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját, melyre számos rendezvénnyel, családi és gyerekprogramokkal készülnek országszerte. Az állatkertek, vadasparkok kínálatában rendhagyó szakvezetések, állatbemutatók, játékos kvízek szerepelnek, de számos, más helyszínen is várják a családokat színházi előadásokkal, koncertekkel, kézműveskedéssel, állatsimogatóval!

Pinokkió, a hosszúorrú fabáb története
(Budapest, Gózon Gyula Kamaraszínház – október 6. vasárnap, 15:00)

Pinokkió történetét senkinek nem kell bemutatni: egy idősödő szegény ember kifarag magának egy bábut, hogy ne maradjon egyedül öregkorára – ám a fabáb kicsit fafejűnek tűnik, játszani akar és csavarogni, nem pedig rögtön iskolapadba ülni. A kalandozás izgalmas és gyakran veszélyes helyzetekbe sodorja Pinokkiót, sok jó és rossz emberrel és állattal ismerkedik meg. Eleinte nem is tud különbséget tenni, gyakran félreérti a segítőkészséget és nem jön rá a gonosz szándékokra. De hiába “csak” egy fabáb; szíve van, és ez a szív igazi életet ajándékoz neki… Az előadást 4 éves kortól ajánljuk.

“Egy kórterem is lehet menő” – rajzpályázat
(Országos – szeptember 10. – október 31.)

Az Őrzők Alapítvány rajzpályázatot hirdet 6-14 éves gyerekek részére és arra kéri őket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el a legszuperebb kórtermet, olyat, amilyen még nem volt Magyarországon és amelyben a beteg gyerekek otthonosan érezhetik magukat a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán. Gyerekbarát, vidám, hangulatos, otthonos – egyszóval menő kórteremötleteket várnak!