A kamaszkor – és vele együtt a kortársak befolyása – korábban kezdődik, mint gondolnánk!

Vajon tudtuk, hogy a tanulók iskolai eredményeire pozitív hatással van, ha a szülő bevonódik az iskolai életbe, és ha a szülő-tanár kommunikáció megfelelő? Hogy a tanulói teljesítményre nem csupán az iskola, de mi is hatással lehetünk, és otthoni olvasással, reálisan magas elvárásainkkal – bármilyen életkorban! – ösztönözhetünk ezen a téren is? Többek között erről is szó esett azon a konferencián, melyet a „Szülőnek lenni” program megálmodója, Cserey Miklós rendezett az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán, immáron nyolcadik alkalommal. Mert az oktatás nem elszigetelten működik, hanem a körülöttünk lévő társadalmi struktúrákkal kölcsönhatásban létezik, éppen ezért fontos teret nyitni a benne részt vevők közötti kommunikációnak.

Cserey Miklós a konferencia bevezetőjében arról beszélt, hogy manapság sajnos általános jelenség, hogy az iskola és a család csak néz egymásra, mind a ketten azt gondolják, hogy bizonyos dolgokat a másiknak kellene megtanítania a gyermeknek, s nagyon nehéz meghatározni, hol a határ ezekben a kérdésekben. Éppen ezért nagyon fontos a kommunikáció, hiszen mi közösen alakítjuk, milyen lesz a következő generáció. A szakember szerint ma nincs párbeszéd a társadalomban, és a „Szülőnek lenni” pontosan azt szeretné elérni, hogy induljon meg a kommunikáció szülők és intézmények között. S hogy miért is olyan fontos mindez, azt az a három különböző aspektus is mutatja, melyet körbejártak a konferencián.

A kortárs csoportok szerepe

Révész Magda szociológus a gyermekek és az őket körülvevő csoportok szerepéről szólva rámutatott, az első a család, itt tanulja meg a kicsi a szerepeket, szabályokat, hagyományokat. Már itt komolyan befolyásoljuk a neveléssel, hogyan működik majd a közösségben: megtanulja, hogy a főnök(szülő) hogyan gyakorolja a hatalmát, hogy működik a „csípési sorrend” és ezáltal azt is, ő mit „akarhat” elérni. Fontos, hogy a döntéshozatalról is ekkor alkot véleményt, ha nem vehet részt benne, azt tanulja meg, hogy nincs hatása az életére, és számára meg nem indokolt szabályokat kell betartania. Megtanulja azt is, mi a következménye annak, ha szabályt szeg, és hogy hogyan kell együttműködni, milyen beleszólása lehet a dolgokba. Azt is elsajátítja, mi az a tisztelet és hogy ő mit várhat e téren a körülötte lévő emberektől. A körülötte lévő világ érthetősége, megbízhatósága, kiszámíthatósága is rögzül ilyenkor.

Nem kamaszkorban kezdődik

Azt is megtudhattuk, hogy a gyerekcsoportok jelentősége, a szülőktől való átpártolás a közvélekedéssel szemben már hét éves kor körül megkezdődik, nem csak a kamaszokat érinti ez a viselkedés. Éppen ezért már az alsó tagozatos tanítóknak is többet kéne tudniuk a gyerekcsoportok dinamikájáról, alakulásáról, mert így pozitív irányba segíthetnék azok alakulását, fejlődését. Fontos, hogy a gyerekek részt vehessenek a közös szabályok megalkotásában, így a betartásuk is könnyebb, érthetőbb lenne számukra. Nem szabad sok szabályt hozni, de azokat következetesen kell alkalmazni. Ha soha nem kerül döntéshelyzetbe egy gyerek, akkor nem alakul ki semmilyen jövőképe – ezt intézetben nevelkedett gyermekeken figyelték meg, akik még abban sem határozhattak semmikor, mit szeretnének enni – világított rá Révész Magda.

“Meg ne lássam…!”

A nyitó előadást követően izgalmas beszélgetés bontakozott ki többek között ezeknek a szabályoknak a betartásáról.  Révész Magda mellett Dr. Somlai Péter egyetemi tanár valamint Dr. Sándor Ildikó a Magyar Táncművészeti Egyetem docense és Villányi Györgyné a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke arról beszélt, hogy akiknél a szabályok nincsenek érthetően elmagyarázva, csupán külső kényszerítő erőként működnek, azok a gyermekek minden tekintetben veszélyeztetettebbek. (Jó példa erre a “Meg ne lássam mégegyszer!” felszólítás, mely azért káros, mert nem csupán az nem derül ki, hogy valamit miért nem szabad, de azt is sugallja, hogy titokban továbbra is lehet csinálni valamit.) Azt is megtudhattuk, milyen fontos szülőként a folyamatos kommunikáció, hogy észrevegyük, ha valami nem jól működik a gyermek közösségében, és az elsődleges dolgunk ezeknek a konfliktushelyzeteknek az orvoslása. Erre számos megoldás létezik, kiválóak például a kommunikációs konfliktuskezelő játékok.

Örök kamaszok

Az is elhangzott a beszélgetés során, hogy a gyermeknek milyen fontosak a kortárs kapcsolatok ahhoz, hogy megtudja, ő kicsoda. A beszélgetésben részt vevő szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet: az elmúlt száz évben a biológiai érés három évvel hamarabb történik, míg a „kamaszkor” lezárása jelentősen kitolódott, vagyis a rettegett tinédzserkor sokkal hosszabb ideig tart. Míg Petőfi anno saját bevallása szerint egy év alatt letudta az egészet, addig a mai fiatalok sokszor harmincon túl is ebben a sok kérdést felvető státuszban élnek.

A beszélgetés végén arról is szó esett, hogy a gyermeket egészen kis kortól nevelni kell arra, hol tudja meghúzni a saját határait. Fontos látnunk, hogy a kisgyermekek egója még erős, mindent ő szeretne csinálni és mi felnőttek nyújtjuk ebben a példát (nem csak a szülők, az összes körülöttünk élő felnőtt, akár egy utas a metrón is lehet tetszetős példa egy kisgyerek számára). Végül azt is megtudtuk, a társas kapcsolatok minősége azon múlik, az egészen kicsi gyermekek kaptak-e elég, megfelelő figyelmet (érintés, tekintettartás). ez régen magától működött: száz éve egy ember mintegy 30 dajkálós mondókát ismert, melynek során mindez megvalósulhatott, ma csak átlag hármat tudunk megemlíteni, pedig ezek jelentős mértékben hozzájárulnak a gyermekkel való kommunikációhoz. Nem véletlen, hogy napjainkban virágkorukat élik a kerekítő, ringató jellegű foglalkozások, ahol a szülők támpontot kaphatnak, hogyan kerülhetnek még közelebbi kapcsolatba beszélni nem tudó gyermekükkel.

A konferencia második részében az iskolai zaklatásokról és azok megoldási módszereiről esett szó.