A Nagy sportágválasztótól a Hetedhét Piknikig – hétvégi progamajánló

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. szeptember 12. bencze.aron

 


Nagy Sportágválasztó
(Budapest, Merkapt Sportközpont – szeptember 13-14.)

A mozgásé és a sporté lesz a főszerep a budapesti Merkapt Sportközpontban, ahova várják mindazokat a családokat, akik még bizonytalanok abban, mit sportoljanak a csemeték, vagy egyszerűen csak szeretnének újdonságokkal megismerkedni! A kétnapos eseményen ugyanis több mint 90 sportágat lehet díjmentesen kipróbálni, edzők, szakemberek instruálása mellett. A rendezvény pénteki napja elsősorban az előre bejelentkezett oktatási intézmények számára fenntartott nap, szombaton pedig főleg a nagyközönséget, a családokat várják.

Balatonfüredi Szüreti Fesztivál
(Balatonfüred – szeptember 13-15.)

Gazdag programkínálattal várja a hétvégén a családokat Balatonfüred városa az idei Szüreti Fesztiválra: A Balaton-felvidéki borok kóstolgatása mellett számos koncertet, előadást, kiállítást is láthat a közönség. A szervezők a gyerekeket sem hagyják unatkozni: a kicsik kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, de lesz arcfestés, ugrálóvár is, valamint számos gyerekprogram a Vaszary Villában!  

Családi Délelőtt
(Budapest, Ludwig Múzeum – szeptember 14. szombat, 10:30)

A Ludwig Múzeum újra jelentkezik családi délelőttjeivel, ahol a gyerekek játékos formában alkothatnak, míg a szülők tárlatvezetésen fedezhetik fel az aktuális kiállítást. Ezen a szombaton a kicsik találkozhatnak a fényképezőgép elődjével, a camera obscurával, és készíthetnek fényképezőgép nélkül, mindössze egyetlen cipős doboz segítségével fényképet, valamint az analóg előhívással is megismerkedhetnek.

Puskin Kuckó
(Budapest, Puskin mozi – szeptember 14. – december 29.)

Ezen a hétvégén startol a Puskin Kuckó programsorozata, amely több műfajban is tartalmas kikapcsolódást biztosít kicsik és nagyok részére! A színházi előadásokon a már jól ismert Kippkopp kalandjai elevenednek meg, a híres Vitéz László küzd az ördögökkel, de találkozhatunk a Kuruttyoló Békakirállyal, Ugrancs nyuszival is. A vetítések, előadások mellett koncertek is lesznek: fellép például Gryllus Vilmos, de lesz Zakatoló Zenemozi mesekoncert is, ahol rajzfilmeket láthatunk élőzenei kísérettel.

Hetedhét Piknik
(Budapest, Akvárium Klub – szeptember 15. vasárnap, 10:00)

Színes, pöttyös, forgó tekergő, feldobálós elkapós, célbaérős és kacagtatós cirkuszi kavalkádra várnak mindenkit vasárnap délelőtt az Akvárium klub teraszára. Felejtsetek el mindent amit eddig a cirkuszról gondoltatok, mert ez merőben más lesz… A parádés színpadi produkciók mellett különböző játékos programokkal várják a családokat: arcfestés, zsonglőr játszóház, ügyességi kalandok, sokszemélyes bohóc cipő és a Tündérflotta kézműves alkotóműhelye gondoskodik majd a felhőtlen szórakozásról!

Nyitott Ajtók Évadnyitó Utcabál
(Budapest, Bálint Ház – szeptember 15. vasárnap, 12:00)

A Bálint Ház ingyenes, évadnyitó utcabálján együtt mulathat felnőtt és gyerek, hiszen változatos programmal várják a kilátogató családokat. A kicsik meghallgathatják például a Hahó Együttes koncertjét, vagy kézműveskedhetnek a Kölyök Brancs gyermekprogramján. Mindezek mellett lesz még kirakodó vásár, Gyuszi bácsi kifőzdéje, arcfestés, fitnesz programok, ketubafestés és ugrálóvár is!

7. Életfa terepfesztivál
(Piliscsaba – szeptember 15. vasárnap)

Színes családi programok, koncertek, vetélkedők, tombola, sport és életmód tanácsadás, masszázs bemutatók és meghívott vendégek várnak minden családot a piliscsabai Életfa terepfesztiválon! A szervezők igyekeznek minden generációt, többféle sportágban is megmozgatni: a gyerekverseny elsősorban ügyességi pálya lesz, a nagyobbaknak már komoly terepen kell bizonyítani rátermettségüket.