A nevelőszülős családoknak gyűjtenek Székesfehérváron

Ami az egyik háztartásban feleslegessé vált, azt egy másik családban nagy örömmel fogadják: ezen az elven szervezi meg harmadszor adománygyűjtését az Öreghegyi Közösségi Ház.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. november 15. Szaurella

Ami az egyik háztartásban feleslegessé vált, azt egy másik családban nagy örömmel fogadják: ezen az elven szervezi meg harmadszor adománygyűjtését az Öreghegyi Közösségi Ház.


Az összegyűlő adományokból a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózatának családjait támogatják. A felajánlásokat Árpád-házi Szent Erzsébet névnapjához kapcsolódóan november 20-ig várják; szükség van mindenre, ami a háztartásokban felhasználható: felnőtt- és gyermekruhákra, cipőkre, ágyneműkre, lakástextilekre, fonalakra, háztartási gépekre, edényekre, kisebb bútorokra, könyvekre, játékokra.

Tájékoztatásuk szerint a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ a gyermekotthonokban és a nevelőcsaládoknál mintegy 730 ellátottról gondoskodik, közülük 160-an élnek lakás- és gyermekotthonokban, továbbá 196 nevelőcsalád gondoskodik a gyerekekről.

Az idei gyűjtésen is szép számmal érkeztek már adományok és a szervezők várják a további felajánlásokat is, amelyeket a karácsonyi ünnepek előtt a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ felelős munkatársai juttatnak majd el a családoknak – áll a közleményben. Az adományokat hétfőtől péntekig 8-20 óra között lehet átadni az Öreghegyi Közösségi Házban.