Amerikai anya: az IÁ a netet használva végez agymosást a fiatalok között

Fiatalok internetes közösségi oldalakon folyó "agymosásával" vádolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet szerdán egy, a terrorcsoporthoz való csatlakozásra tett kísérlet miatt bíróság elé állított amerikai fiatal édesanyja.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. január 14. Paulik András

Fiatalok internetes közösségi oldalakon folyó “agymosásával” vádolta az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet szerdán egy, a terrorcsoporthoz való csatlakozásra tett kísérlet miatt bíróság elé állított amerikai fiatal édesanyja.


“A méreg, amelyet ezek a csoportok okádnak és az általuk elkövetett erőszak teljes mértékben ellentétes iszlám hitünkkel. Elítéljük a gyerekek interneten és a közösségi médián keresztül való agymosását és toborzását (…) Azt üzenjük az IÁ-nak, (a szervezet vezetőjének, Abu Bakr al-)Bagdadinak és a közösségi oldalakon tevékenykedő toborzóinak, hogy hagyják békén a gyerekeinket” – mondta a chicagói szövetségi bíróság előtt tett nyilatkozatában Zarine Khan, az októberben vád alá helyezett 19 éves Mohammed Hamzah Khan anyja.

A nyilatkozatát zokogva felolvasó nő elmondta, a múlt heti párizsi terrortámadás sarkallta arra, hogy családja nevében felszólaljon a bíróság előtt.
A tárgyalás során a hivatalosan terrorszervezet támogatására irányuló kísérlettel vádolt fiú ártatlannak vallotta magát.

Khant a chicagói O’Hare nemzetközi repülőtéren fogták el. A jegye szerint az Austrian Airlines légitársasággal próbált meg eljutni Isztambulba. A fiatalember már a repülőtéren elmondta a szövetségi hatóságok ügynökeinek, hogy Szíriába tartott, ahol csatlakozni szeretett volna az IÁ fegyvereseihez.

Állításait az otthonában tartott házkutatás során talált jegyzetei is megerősítették. Ezekben egyebek mellett az állt, hogy kiábrándult a nyugati társadalomból és az “iszlámellenes” Egyesült Államokból. Az ügyészek később közölték, hogy a repülőtéren feltartóztatták Khan 17 éves húgát és 16 éves öccsét is, akik szintén az IÁ uralta területekre akartak utazni. Őket kihallgatták, de nem helyezték vád alá.

A védelem szerint a fiút az IÁ propagandistái szédítették meg, s elhitették vele, hogy a szervezet egy legitim államot épített ki Szíria és Irak egyes részein. Ha bűnösnek találják az ellene felhozott vádpontban, akár 15 éves börtönbüntetést is kaphat.