Anya és feleség – 11 évesen!

A bolgár Kordeza Zhelyazkova mindössze 11 évesen vált feleséggé és anyává: nem sokkal 11. születésnapja után várandós lett 19 éves barátjától, s kilenc hónap múlva, éppen az esküvői ceremónia alatt indult meg a szülés, így a kislányt menyasszonyi ruhájában vitték be a kórházba, ahol életet adott Violeta nevű kislányának.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. október 06. Gyarmati Orsolya

A bolgár Kordeza Zhelyazkova mindössze 11 évesen vált feleséggé és anyává: nem sokkal 11. születésnapja után várandós lett 19 éves barátjától, s kilenc hónap múlva, éppen az esküvői ceremónia alatt indult meg a szülés, így a kislányt menyasszonyi ruhájában vitték be a kórházba, ahol életet adott Violeta nevű kislányának.


Kordeza tudja, hogy többé nem játszhat játékaival, mivel ennél sokkal fontosabb kötelessége van. “Violeta gyönyörű kislány, nagyon szeretem őt. Ő az én gyermekem, úgyhogy itt az ideje, hogy felnőjek.” Az még kétséges, Kordeza visszatér-e az iskolapadban, mivel jelenleg kizárólag kisbabájának akarja szentelni életét.

Kordeza akkor találkozott először Violeta apukájával, amikor az megmentette a lányt néhány iskolás zaklatótól. Kordeza elmondta a NewsWeirdnek, hogy semmit nem tudott arról, hogyan lesznek a kisbabák, mitől lesz egy lány várandós. “Soha nem világosítottak fel minket ezekről a dolgokról, óvszerről pedig azelőtt életemben nem halllottam. Nem is vettem észre, hogy terhes vagyok: azt hittem, csak túl sok hamburgert ettem, s végül a nagymamám hívta fel rá a figyelmemet, hogy talán valami mástól növekszik a hasam.”

A pár tradicionális roma esküvői szertartás keretében kelt egybe, azonban Kordeza férjére akár hat év börtönbüntetést is kiszabhatnak kiskorú megrontásáért.