Anyaság, nőiség a halál árnyékából nézve

Amikor már pontosan tudjuk, hogy alig-alig maradt valami az életünkből, sok mindent átértékelünk. Hat olyan nő beszél életről és halálról, akiknek betegsége végstádiumba jutott.

“Aki megszületett, az meg is fog halni. Nem egyszerűen azért születtünk meg, hogy együnk és igyunk, meg házasodjunk. Az életből következik a halál. Nézzünk csak meg egy kisbabát: olyan csodálatosan ragyogó a tekintete. Ha mélyen belenézünk a szemükbe, megértjük az üzenetet, még akkor is, ha szomorúak vagyunk, vagy akár haldoklunk, ahogy én is. Ha szerezni akarok egy kis életenergiát, fogom magam és ránézek egy kisbabára, magamhoz ölelem, beszélek hozzá – ez többet segít, mint bármelyik gyógyszer.”

“Ha anya vagy, az kinyitja a természetedet, a személyiségedet, a gondolataidat.  Olyan tulajdonságokat hoz benned felszínre, amelynek létezéséről talán nem is tudtál. Anyaként más szerepbe kerülsz, mint amiben korábban voltál.”

“Még mindig olyan, mintha csak tegnap történt volna – a gyerekem születései. Az első gyermekem világra jötte elég problémás volt, de végül ott tarthattam a karjaimban, ami egyszerűen csodálatos érzés. Nem is lehet leírni, mennyire az – látni a gyönyörű kisbabádat.”

“Kettős érzés volt bennem: egyrészt boldog voltam, mert született valaki, aki engem anyának fog hívni, másrészt azonban a szülés traumatikus volt számomra.”

“A fájdalom megváltoztatja a hozzáállásodat, a gondolkodásodat. Noha szülésznőként dolgoztam, amikor én magam szültem, nem számított, hány ilyet láttam már: csak egy asszony voltam fájdalmak közepette.”

“Gyereket szülni nem olyan egyszerű.  És abban a pillanatban, amikor a kicsi világra jön, minden anya istennővé válik.”

“Öten vagyunk testvérek, én születtem másodikként. Emlékszem, amikor édesanyám vajúdni kezdett a legkisebb testvéremmel. Nem volt áram a házban, csak egy kis olajlámpával világítottunk. Végül bevitték őt a kórházba, ahol sajnos meghalt.”

“A legfiatalabb gyermekem 45 éves, de ő még mindig az én „kisbabám”. Még most is emlékszem, milyen érzés volt őt megszülnöm, a karomban tartanom. Amikor szomorú, én is szomorú vagyok. Amikor boldog, én is vele együtt örülök. Fizikailag el lehet vágni a köldökzsinórt, de érzelmileg soha.”

“Amikor fiatalok vagyunk, nem szembesülünk azzal, milyen gyorsan véget ér az élet. És egyszer csak ott vagy, hogy alig maradt már időd, hogy megtedd mindazt, ami számít. A legfontosabb, hogy tudasd a családtagjaiddal, mennyire szereted őket, és hagyj szép emlékeket, amik akkor is ott lesznek velük, amikor te már elmentél…”