Babyboom az állatkertekben!

Két szibériai tigris született a veszprémi állatkertben, az állatok nyár közepétől már látogathatók. A Nyíregyházi Állatparkban egy kis fekete lóantilop (Hippotragus niger) látta meg a napvilágot.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
állatkert
2016. június 09. Csontos Dóra

Két szibériai tigris született a veszprémi állatkertben, az állatok nyár közepétől már látogathatók. A Nyíregyházi Állatparkban egy kis fekete lóantilop (Hippotragus niger) látta meg a napvilágot.


Török László a veszprémi intézmény igazgatója elmondta, hogy a két tigris május végén látta meg a napvilágot, az anyaállat, Kátya, akinek ők az első kölykei, nagy odafigyeléssel gondozza a fiatal ragadozókat. A kistigrisek, három hónapos korukig csupán anyatejjel táplálkoznak. A szemük a második héten nyílik ki, addig az anyaállat közelében töltik napjaikat – fűzte hozzá.

Szása, az apaállat 7 évvel ezelőtt, pár hetes korában érkezett a veszprémi állatkertbe, mára mintegy 200 kilóssá növekedett – jegyezte meg Török László. Hozzátette: körülbelül másfél hónap múlva kezdődik meg a két kistigris kiszoktatása a kifutóba, majd ezt követően látogathatják is a két különböző nemű fiatal nagymacskát.

Az első orvosi vizsgálat során megállapításra került a nemük, a veszprémi tigris csapat egy nősténnyel, és egy hímmel bővült. A közel két hetes csöppségek szépen cseperednek, a kisebb tigris 2,9 kg, a nagyobb pedig már több mint 3 kg-ot nyom.

A kistigrisekről szóló hírek az állatkert honlapján és a közösségi oldalon is olvashatók majd.

A Nyíregyházi Állatparkban is új élet született

A 260 napnyi vemhesség után világra jött, jelenleg egyhónapos fekete lóantilop borjú – nevével ellentétben – most még világosbarna színű, és csak 2-3 hónap elteltével kezdi el növeszteni a fajra jellemző sötétbarna bundát – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark osztályvezetője-szóvivője szerdán az MTI-vel. Az állat egy elkülönített helyen él az anyjával, de ahogy megerősödik, az Afrika élővilágát bemutató Tarzan ösvényen fog csatlakozni a Grevy-zebrákból, Rotschild-zsiráfokból, szitatungákból, oryx antilopokból és nagy kudukból álló csordához.

A fekete lóantilop az egyik legimpozánsabb megjelenésű antilopfaj, fejük fekete-fehér rajzolatos, felálló nyaksörényük és bojtos farkuk van. Robosztus testfelépítésű állatok, a hímek átlagosan 250, míg a nőstények 220 kilogramm tömegűek. Mindkét nem szarvat visel, mely erősen gyűrűzött és hátrahajló. Hároméves korukig a bikák és a tehenek szinte teljesen egyformák, mély vörösesbarna szőrzetűek, ivarérett korban a hímek megfeketednek és szarvuk is hatalmasra nő.

A természetben Közép- és Dél-Afrika ligetes szavannáin kisebb csordákban él, amelyek tehenekből és fiatal borjaikból, valamint egy domináns bikából áll. Sok hím ürülékkel és patakaparásokkal kijelölt territóriumot tart fenn a jó legelőkön, hogy odavonzza a szabad nőstényeket. A terület gazdája a többi bikát is hagyja legelni birtokán, egészen addig, amíg alávetett módjára viselkednek és nem mutatnak érdeklődést a nőstények iránt.

A szaporodási időszakban a hímek megvívnak egymással a csorda fölötti uralomért, letérdelnek és szarvaikat teljes erőből egymásnak szorítják. Elsősorban az alacsonyabb fűfélék leveleit fogyasztják és mivel erősen vízhez kötöttek: a száraz időszak kezdetével százas egyedszámú vagy nagyobb csordákba verődnek, táplálékban és vízben gazdag vidékre vándorolnak, az esős időszakban viszont kisebb csoportokra oszlanak.