Budapestieknek! – hogy időre tudd szállítani a gyerekedet akárhová

Keddtől valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők a BKK honlapján, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
BKK
2014. október 28. Paulik András

Keddtől valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők a BKK honlapján, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.


Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen. A szolgáltatás jelenleg még próbaüzemben működik – írta közleményében a BKK – éppen ezért kérik, hogy észrevételeiket, javaslataikat írják meg a bkk [at] bkk [dot] hu címre.

Az új közúti információs rendszer a kozut.bkkinfo.hu címen érhető el. Céljuk, hogy mindenkit ellássanak a neki szükséges forgalmi információval, és a fejlesztésnek köszönhetően már bárki hivatalos forrásból jusson hozzá a neki szükséges közlekedési adatokhoz.

A BKK által létrehozott internetes felületen az előre jelzett forgalomkorlátozásokon túl a rendkívüli események is megjelennek, ezért folyamatosan értesülhetnek arról, ha például egy baleset vagy egy lámpahiba nehezíti a közlekedést a fővárosban. A közúti információk szövegesen és térképen megjelenítve is elérhetők. Az új útinformációs alkalmazás használata egyszerű, hiszen az adott korlátozás szöveges leírására kattintva automatikusan megjelenik térképen is a tudnivaló, illetve (szürkével jelezve) az is, hogy a környéken milyen további forgalomkorlátozásokra kell számítani.

A közeljövőben a szolgáltatást integrálják a BKK Info mobilapplikációba.