„Édes” nők csokoládéruhában

Brüsszelben péntek este nyílt meg éljenző és tolongó tömeg előtt a Salon du Chocolat, a Csokoládészalon.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
csokoládé
2014. február 10. Szaurella

Brüsszelben péntek este nyílt meg éljenző és tolongó tömeg előtt a Salon du Chocolat, a Csokoládészalon.


A vasárnapig tartó rendezvény legnagyobb érdeklődéssel kísért fénypontja a teljesen csokoládéból készült ruhaköltemények bemutatója volt. A rombuszalakú, hártyavékony csokoládélemezkékből összeállított felsőtől a csokoládékalapig, sőt a manökenek hátán viselt csokoládétegezből az ég felé mutató tucatnyi csokoládényílig volt minden. Bemutatták mindazt, amit a csokoládégyártás mellé a divattervezést is programjukba vett neves cégek szem- és ízlelőbimbó-kápráztatásra készítettek.

Jó néhány nagy nevű csokoládégyártó cég tandemben vett részt egy-egy nevesebb, a csokoládéművészetek területén már nagyot alkotó külföldi csokoládégyártó művésszel. A Leonidas is így szerepelt, amely a Godiva, a Neuhaus, valamint a náluk kisebb, de a kézművességre nagyobb súlyt fektető Marcolini mellett az egyik élvonalbeli belga csokoládégyártó, ők Jean-Luc Decluzeau-val társultak. Utóbbi monumentális csokoládészobrairól lett híres, többek között a 2012-ben Párizsban kiállított mexikói azték Quetzalcoatl „Csokoládéisten” szobrával.