Édesapa lett olimpiai bajnokunk!

Az életem mostantól örökre megváltozik, hiszen megszületett a kislányom, Lia" - kezdte tornász olimpiai bajnokunk, Berki Krisztián, majd "abszolút elfogulatlanul", egy félszeg mosoly kíséretében hozzátette, hogy Lia a leggyönyörűbb baba a földön.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Berki Krisztián
2014. február 05. bencze.aron

Az életem mostantól örökre megváltozik, hiszen megszületett a kislányom, Lia” – kezdte tornász olimpiai bajnokunk, Berki Krisztián, majd “abszolút elfogulatlanul”, egy félszeg mosoly kíséretében hozzátette, hogy Lia a leggyönyörűbb baba a földön.


London aranyérmesének bájos kislánya január 22-én, szerdán 20 óra 30 perckor született – 54 centivel és 2900 grammal. Különös ismertetőjele, hogy nagyon jó gyerek: eszik, alszik, mosolyog – a papája sírni szinte még egyáltalán nem hallotta.

“Ezekben a napokban, hetekben még a feleségemre, Marcsira hárul több feladat, de persze én is igyekszem kivenni a részemet, amiből csak tudom. Azt is el kell mondanom, hogy bár úgy érzem, az életem teljesen megváltozott, a napirendemen ez alig látszik meg: az edzések ugyanúgy zajlanak, ahogyan eddig. Bár igaz, hogy amikor végzek, még jobban sietek haza, hogy minél több időt tölthessek Marcsival és Liával” – árulta el a Felix Promotion spormenedzser-irodával együttműködő Berki, aki még most is alig találja a szavakat, amelyek jól kifejeznék azt a csodás, gyönyörű, felszabadító érzést, amely pontosan kifejezi a boldogságát.

Gyanítja, nincs is rá jó szó. Egyvalami azonban tény: új fejezet kezdődik a Berki család életében.