Elindultak a hajók, vonatok, megszólaltak az épületek

A magyar vasúttörténet legendás mozdonyainak, legszebb állomásépületeinek és a balatoni vitorlázás ikonikus hajóinak kicsinyített másai debütáltak a szarvasi Mini Magyarország makettpark új makettjei között.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. április 12. Szaurella

A magyar vasúttörténet legendás mozdonyainak, legszebb állomásépületeinek és a balatoni vitorlázás ikonikus hajóinak kicsinyített másai debütáltak a szarvasi Mini Magyarország makettpark új makettjei között.


 

Tavasztól az ország egyetlen interaktív makettparkjában mintegy félszáz makett látható. Közel 280 méternyi mini vasúti sínen, alagutakon, hidakon átkelő mini mozdonyok és a mini Balatonon, illetve a mini Dunán ringatózó hajó és vitorlás makettek mellett több emblematikus épület, kastély, templom, állomásépület meg is szólal a történelmi Magyarország közepén, a Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarországban.

Minden, ami a miénk…

A rendkívül sikeres, minden korábbi várakozást túlszárnyaló látogatottságot produkáló 2013-as esztendő után idén tavasszal új, egyedülálló élményt nyújtó makettekkel bővült a Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarország makettpark. Az ország egyetlen interaktív makettparkjában immár mintegy félszáz épület, mozdony és hajó kicsinyített mása látható, irányítható.

Forgó kerekű szélmalom idézi fel a régmúlt időket

Fotó: Mini Magyarország

Magyarország emblematikus épületei közül több meg is szólal, igazi ritkaságnak számító hangfelvételek, dallamok csendülnek fel a mini épületekből, míg a vasút- hajómakettek gombnyomásra indulnak a mini síneken, a mini Balatonon vagy éppen a mini Dunán.
Idén április közepén a magyar vasúttörténet olyan legendás „szereplői” mutatkoznak be a makettparkban, mint a Heves gőzmozdony, az Árpád sínbusz, vagy a balatoni nyaralókban nosztalgikus emlékeket idéző NOHAB mozdony.

A szép természeti környezetben található makettparkban néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk, és az interaktív élmények mellett ebben az egyedi közegben ismeretek megszerzésére is mód nyílik: gyakran tartanak itt kihelyezett iskolai tanórákat, iskolai osztályok osztályirándulásainak programja, nyugdíjas klubok kirándulásainak célpontja, és természetesen családi, baráti kirándulások terepe is Mini Magyarország, a történelmi Magyarország közepén.

 

A történelmi Magyarország közepén

A járműveket persze nem csak megcsodálni, de irányítani is lehet a történelmi Magyarország közepén található szarvasi Mini Magyarország makettparkban. A mozdonyok egy gombnyomásra indulnak a következő állomásra, így a felnőttkorú látogatók mellett a legkisebbeknek is felejthetetlen élményt nyújt a szarvasi kirándulás. A gyönyörű természeti környezetben, az ország legnagyobb arborétumában, a Szarvasi Arborétumban található makettpark új, mozgó vasútmodelljei olyan állomások között közlekednek, mint a mezőtúri, a tószegi, a mártélyi, a kétegyházi, a mosonmagyaróvári, a búcsúszentlászlói, az almási, vagy a bátaszéki vasútállomás. A Mini Magyarországban Szarvason 2014. április 11-től az állomásépületek kicsinyített másai eredeti állapotukban láthatók.

Vizi csodák a tavon

Az ország legnagyobb arborétumában található makettpark népszerűségének is köszönhetően a Szarvasi Arborétum és a Mini Magyarország látogatószáma a 2012-es 37 ezer fős arborétumi látogatószám duplájára emelkedett.

A vitorlázás szerelemeseinek minden bizonnyal különleges élményt jelent majd együtt látni a „Magyar Tenger” legendás hajóit, köztük a Schärenkreuzer, a Kalóz, a Dragon, a Jolle, a Beluga, vagy a „Földkerülő” Szent Jupát alapmodelljét, a Balaton 31-et, ahogy lágyan ringatóznak a mini Balaton hullámain. Az új vasút- és hajómakettek, mini állomásépületek mellett számos korábban bemutatott makett is interaktív funkciókkal egészült ki.

Hanghatások is növelik az élményt

Azok számára, akik jártak már a Mini Magyarország makettparkban, ismerősek az interaktív megoldások, hiszen a mini Operaházból már tavaly nyár óta hallható a híres Melis-ária, az Egri vár makettjében a törököknek szóló elszánt üzenetként kifüggesztett koporsó pedig egy gombnyomásra emelkedik ki a várfal mögül. A Debreceni Református Nagytemplomból az „Erős vár a mi istenünk”, Luther Márton korálja hallatszik, míg a Jáki templomból gregorián dallam, a Szegedi Dómból pedig a híres harangjáték csendül fel. A mini Pécsi Dzsámiból a müezzin imára hívó hangja hallatszik, felidézve régmúlt korok hangulatát.