Élő betlehemmel és családi programokkal készül az adventre a Várkert Bazár

Élő betlehemmel, koncertekkel, táncszínházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és kézműves vásárral is készül az adventi időszakra december 2. és 23. között a Várkert Bazár.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
advent
2018. november 17. MTI

Fontos, hogy sok olyan helyszín legyen az országban, mint a Várkert Bazár, amely nemcsak az adventi időszakban, de egész évben a családok igényeit szem előtt tartva szervezi programjait – emelte ki Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke.

A negyedik alkalommal megrendezendő adventi programokat idén mások mellett színesíti az Irie Maffia dzsesszkoncertje, a Kecskeméti City Balett produkciója, Snétberger Ferenc gitárművész fellépése, de lesznek az ünnephez kapcsolódó kézműves műhelyek, irodalmi és bábszínházi előadások is – emelte ki a keddi sajtótájékoztatón Gyutai Csaba, az intézmény ügyvezető igazgatója.

A programok közül felhívta a figyelmet arra az élő betlehemre is, amelynek a Neoreneszánsz kert ad majd helyet. Az adventi vasárnapokon egy misztériumjáték keretében tárul fel a betlehemi istálló, ahol megelevenedik a bibliai történet a Szent Családdal, a pásztorokkal, a három királlyal és az élő állatokkal. A magyar népi hagyományokat és az egykori falusi karácsonyok hangulatát mondókákkal és versekkel idézik majd meg a vendégek között járó betlehemesek.

Gyutai Csaba felhívta a figyelmet Méhkas Dia szintén újdonságnak számító workshopjára is, amelynek keretében a gyerekek üveglapokra festhetik meg alkotásaikat, amelyeket kiégetés után a Várkert Bazár falaira vetítenek ki a szervezők.

A karácsonyi kézműves programokon lehet készíteni továbbá adventi kalendáriumot, koszorút, képeslapot és számos egyéb karácsonyi kelléket.

Kéri András, az Irie Maffia énekese és Élő Márton, a zenekar vezetője elmondták, hogy az együttes egy teljes big band kíséretében lép fel az adventi sorozat első programján, december 2-án. A fúvósokkal és a Punnany Massif együttessel kiegészült zenekar a két banda legismertebb slágereit adja majd elő áthangszerelt formában.

Juhász Anna, a Várkert Irodalom-sorozat háziasszonya elmondta, hogy advent második vasárnapján ismert magyar szerzők az ünnepkörhöz kapcsolódó verseit adja elő Balla Eszter, Tompos Kátya, Mácsai Pál, Csuja Imre, Kamarás Iván és Máté Gábor egy különleges előadás keretében, zenei kísérettel.

December 16-án a Kecskeméti City Balett és az Esszencia Zenekar a balett és a népzene találkozásából született táncszínházi előadásának ad otthont a Várkert Bazár, december 23-án pedig a Snétberger Trió és a Snétberger Zenei Tehetségkutató Központ diákjainak koncertjére várják a közönséget.

A gyerekeknek minden hétvégén külön nekik szóló programokkal is készülnek. Az első alkalommal a Kolompos Együttes és a Meseerdő Bábszínház lép fel, a második hétvégén a Klárisok zenekar és a Netz produkció, az utolsó két hétvégén pedig a Grimm-busz Színház, Kárász Eszter és az Eszter-lánc együttes, valamint a Maszk Bábszínház.
Mindezeken túl a gyerekek szüleikkel együtt kipróbálhatják a 40 méter hosszú fakutyapályát, betlehemeseknek öltözhetnek, vagy természetes anyagokból készíthetnek régi falusi játékokat.

Az adventi programhoz kapcsolódó kézműves vásáron a Népművészeti Egyesületek Szövetségének együttműködésével idén nemzetközileg is elismert kortárs iparművészek mutatják be és kínálják legújabb portékáikat a közönségnek.