Ess eső, csak kedvünket ne szegd – programajánló a hétvégére

Attól, hogy az idő szörnyű a kedvünk még lehet jó. Nem igaz? Erről természetesen most is számos színes, vidám program gondoskodik. Mutatjuk hova érdemes ellátogatni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
szórakozás
2016. február 19. Csontos Dóra

Attól, hogy az idő szörnyű a kedvünk még lehet jó. Nem igaz? Erről természetesen most is számos színes, vidám program gondoskodik. Mutatjuk hova érdemes ellátogatni.


Légy szuperhős!

A Platán Könyvtár szombati rendezvényén szuperhősökké és hercegnőkké válhatnak a gyermekek, akiket sok meglepetéssel, jelmezversennyel és hőssé avató próbatételekkel várnak. A Kassák Múzeum szombati, farsangi rendezvényen szivárványszínű, virág formájú és geometrikus álarcokat lehet készíteni, emellett lesz szerepjáték, mesekuckó szivárványos mesékkel és tombola is. Debrecenben, a Nagyerdei Kultúrparkban szombaton délután rendezik az Állati jelmezbált. A program összekapcsolja a télűző népszokásokat a természet szeretetével és az állatvédelemmel. A gyermekeket állatbemutatók, látványetetések, erő- és ügyességi próbák, bolondlakodalmas, zenés jelmezverseny, tombola, arcfestés és kézműves kuckó is várja.

Tavaszváró a Móra-Múzeumban

A Móra Ferenc Múzeumba szombaton délelőtt beköszönt a tavasz: az idei év első családi  játszóháza ugyanis a tavaszvárás jegyében zajlik majd. A gyerekek mozgó szárnyú baglyot készíthetnek, lepkéket és pillangókat festhetnek üveglapra, kavicsot díszíthetnek decoupage technikával, valamint minicsempe falidíszt alkothatnak szombaton 10-13 óra között. E mellett játékos feladat várja a résztvevőket a „Csak egy Földünk van” című természettudományi kiállításban, ahol a legügyesebbek apró nyereményt is kapnak majd. Ezen a délelőttön sem maradhat el a néptáncbemutató, illetve megismerkedhetünk a 2016-os év madarával, a harissal.

Lovagi Torna a LEGO-val

Indul az ingyenes LEGO családi rendezvénysorozat, a Lovagi Torna. A rendezvénysorozat első hétvégéjén, most pénteken és szombaton a budapesti Árkádban merülhetnek bele a gyermekek a virtuális és a valós teret egy játékélménnyé forrasztó LEGO NEXO Knights világba, amelyben igazi kis lovagokká válhatnak. A hat héten át tartó programsorozat Pécsett és Szegeden is várja majd a játszani és építeni vágyókat.

Nagyböjti lelkigyakorlat Szombathelyen

Február 19 és 21 között péntektől vasárnapig Szombathelyen, a Martineum Felnőttképző Akadémián Várszegi Asztrik főapát nagyböjti lelkigyakorlatot tart azok számára, akik szent Márton példája nyomán szeretnének elmélyülni az Istenre figyelésben. A lelkigyakorlat kezdete péntek 14 óra.

Helyszín: 9700 Szombathely, Karmelita u. 1

Irány a mozi!

Ha nincs kedvetek ebben az esős időben kimozdulni és a szabadna tölti a hétvégét, akkor üljetek be a Hókirálynő második részére a mozikba. A történet szerint egy nap a trollok királya közhírré teszi, hogy férjet keres az unokahúgának, és a kiválasztott lovag a fele királyságát is elnyeri. Orm kapva kap az alkalmon, ő is jelentkezik a próbára, de a döntő pillanatban mégis inába száll a bátorsága. Azt lódítja, egyedül győzte le a Hókirálynőt. Hazugságával olyan események láncolatát indítja el, amely újra rászabadítja a világra a gonosz fagyos erejét…

Milyen egy jó mese?

Kik legyenek a szereplők? Hogyan írjunk közösen mesezenét? Hogyan kell egyszerű, de nagyszerű bábokat készíteni? – ezekre a kérdésekre kaphatnak választ a Mesemúzeum szombat délelőtti foglalkozásán részt vevő gyermekek, akik Makkai Dániel és Kliment János közreműködésével indíthatják el a saját mesetévéjüket. Maradva a meséknél: szombaton délután a Szerelemcsütörtök, dobszerda című, mesébe csomagolt, interaktív népzenei koncertet lehet meghallgatni az ÓKK 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központban Korzenszky Klárától és együttesétől. A műsorban a legnépszerűbb gyermekdalok, mondókák hangzanak el egy mesébe ágyazva, amit a gyerekekkel közösen mondanak el. Vasárnap 11 órától a Rózsa Művelődési Házban az Álomzug Társulás előadásában a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című mesét lehet megtekinteni.

Böllérfesztivál a Millenárison

Idén kerül először megrendezésre a Budapesti Böllérfesztivál, amelynek szervezői február 19 és 22. között a legjobb sertésből készült hazai és nemzetközi ételeket sorakoztatják fel a Millenáris Parkban, mindezt megfűszerezve minőségi kézműves termékekkel. A fesztiválon a több száz sertésből készült gasztronómiai különlegességet nem csak megkóstolhatnak, de meg is tanulhatják elkészíteni. A rendezvény nyitónapján a vendégek 50%-os kedvezménnyel fogyaszthatnak a kuponfüzeten feltüntetett kiállítóknál.

A finom ételek is italok mellett számos programmal is készülnek a szervezők. Péntekre retro koncertekkel készülnek, szombaton mulatós zene egészíti ki a felhőtlen falusi hangulatot, mígvasárnap a népzenéé és a hazai táncházaké lesz a főszerep. A fellépők között található Korda Gyuri és Balázs Klári, Kis Grófo, Lagzi Lajcsi, Dolly Roll, az Apostol zenekar, Dj Dominique, és Kiki is.

“A gyermekek ingyenes kézműves foglalkozásokon vehetnek részt mind a három nap során egy nagyszabású élőállat bemutatóval és mini állatkerttel. A színpadon folyamatos programokkal, nagykoncertekkel és népi játékokkal szórakoztatjuk a közönséget. A múlt hagyományait felidézve klasszikus tanyasi mulatsággal várjuk az egész családot. A legkisebbek örömére egy malac simogatót is felépítünk. Szombaton igazi falusi lakodalmas hangulattal várjuk a magyar ételek szerelmeseit. Lesz Falu legszebb lánya választás, malackergető, sőt malacevő verseny is, mind emellett a legerősebb legények összemérhetik tudásukat a falu legerősebb bikája megmérettetésen” – mondta Necz István, főszervező.

Farsangi buli a Kalandpark Játszóházban

A főváros 17. kerületében található Kalandpark Játszóház vasárnap tartja farsangi buliját. A program délután egy százszeletes végvári torta felvágásával indul, majd jöhet a jelmezes felvonulás – érdemes maskarában érkezni, hiszen ajándék jár érte. Koncertet ad Oláh Gergő, a tombolán pedig értékes ajándékokat, például egy komplett szülinapi bulit lehet nyerni. A Müpa Utazás Symphoniába nevű sorozatában ezúttal a fafúvósok mutatkoznak be a Pentaerophonia Budapest Fúvósötös segítségével. Szombaton kiderül, hogy a fafúvósok neve félrevezető, ugyanis a ma használt hangszerek közül a fuvola és a piccolo már többnyire fémből készül. Fény derül arra is, hogy a fuvolafélék még mi másban különböznek a többi zenekari fafúvóstól, a klarinéttól, az oboától és a fagottól.

Szentmise az elhunyt hajléktalanok emlékére

Február 21-én, vasárnap 15 órakor a józsefvárosi Szent József-templomban szentmisét mutat be Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar Caritas in Veritate Bizottságának elnöke azok emlékére, akik az utcán éltek és haltak meg.

A mise után az oltár megnagyobbodik, és a szegények menzájában folytatódik, az egyház ősi hagyományát felelevenítve. A templomban megterítenek, és a Kapuvári Ízvadászok jóvoltából vasárnapi estebéden látják vendégül a szegényeket. Az esemény a Sant’Egidio közösség és a Szeretet Misszionáriusai közös szervezésében valósul meg.

Helyszín: 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 7.

1983. január 31-én, Rómában a Termini-pályaudvar mellett rosszul lett Modesta Valenti, 71 éves hajléktalan asszony.A mentők nem vitték el, mert piszkosnak találták. Kevéssel ezután a az utcán meghalt. Az asszony emlékére minden a Szent Egyed-közösség világszerte Modesta-misével emlékezik az asszony sorstársaira és szeretetlakomára várja a hajléktalanokat.