Északon már apad, délen most jön a neheze – Képek a Dunáról

Súlypontáthelyezés következik az utóbbi idők legnagyobb hazai árvízében: északon már apad, a déli országrészekre kell koncentrálni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
árvíz
2013. június 10. szabo.daniel

Súlypontáthelyezés következik az utóbbi idők legnagyobb hazai árvízében: északon már apad, a déli országrészekre kell koncentrálni.


Mindezt hétfőn reggel mondta a miniszterelnök a fővárosban azt követően, hogy tegnap éjjel Budapestnél tetőzött a Duna.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
 

A vízszint már csökken

Az áradó Duna a budapesti Clark Ádám térnél 2013. június 10-én. Hajnalban megindult a Duna vízszint-csökkenése a fővárosi szakaszon. A Belügyminisztérium Vízügyi Felügyelőség adatai szerint a folyó Budapestnél június 9-én este 891 centiméteren, a valaha mért legnagyobb vízszinten állt. Jobbról a Lánchíd látható.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Közlekedés Budapesten

Forgalomelterelés 2013. június 10-én a fővárosi Váci úton, az Árpád út és Árva utca közötti szakaszon, ahol hajnalban vízátfolyás miatt lezárta a rendőrség mind a négy városba vezető sávot. A Duna áradása miatt jelentős forgalmi változások léptek életbe Budapesten.

 

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Vízállás-előrejelzés a Duna magyarországi szakaszán, 2013. június 10.

Vízállás-előrejelzés a Duna magyarországi szakaszán, 2013. június 10. vízállás (cm), készültség foka:

A Kossuth téren épülő mélygarázs munkagödre

A Duna áradását megelőzően vízzel feltöltött Kossuth téri, épülő mélygarázs munkagödre 2013. június 10-én. A Duna rekordmagasságú vízszintjének nyomásával szemben a korábban bepumpált víz nyomása támasztja meg az épülő mélygarázs résfalát.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Budapest – az immár apadó Duna a magasból

 

 

 

 

 

Fotók: H. Szabó Sándor, ORFK, kormany.hu

Az északi apadás örömteli, de a veszély korántsem múlt el: a következő napokban a déli országrészben élők lesznek nehéz helyzetben.