Feketeöves időhúzók: best of trükkök ovisoktól
A gyerekek az időhúzás feketeöves mesterei. Ezzel valószínűleg minden anyuka tisztában van, és pillanatnyi idegállapot kérdése, hogy meddig bírjuk; rögtön megálljt parancsolunk a folyamatnak, vagy egy ideig tűrjük, és csak utána vetünk véget az idegőrlésnek.
A gyerekek az időhúzás feketeöves mesterei. Ezzel valószínűleg minden anyuka tisztában van, és pillanatnyi idegállapot kérdése, hogy meddig bírjuk; rögtön megálljt parancsolunk a folyamatnak, vagy egy ideig tűrjük, és csak utána vetünk véget az idegőrlésnek.
A gyerekek az időhúzási technikák hatalmas tárházával rendelkeznek, és ha nem vagyunk elég határozottak és következetesek, a végtelenségig tudnak játszani velünk és az idegeinkkel. Ez is olyan dolog, mint a hiszti; próbálgatják határaikat (és a miénket), meddig mehetnek el, meddig bírja anya-apa a gyűrődést, és mi az a pont, amikor a szülő azt mondja, elég.
Vagyis ez is hozzátartozik az egészséges lelki fejlődéshez, és tudnunk kell, hogy ez nem ellenünk irányul – még ha az adott pillanatban, (mondjuk az időben elindulás utáni tizedik perc utáni pillanatban) az előszoba padlóján kúszó testet kell is a hónunk alá kapni.
Azon kívül egy kicsit a dolgok mögé kell nézni; miért húzza az időt, mit szeretne elkerülni? Lehet, hogy mégsem olyan jó az ovi, mint amilyennek hisszük? Vagy az esti alvás előtt, amikor az ötödik mesén is túl vagyunk, de még mindig nem elég – lehet, hogy kevés időt töltöttünk vele napközben, és ezt próbálja behozni? Vagy fél valamitől, de csak a rossz érzést ismeri fel, a konkrét érzelmet, vagy annak forrását nem?
Az lenne az ideális, ha képesek lennénk megkülönböztetni a l’art pour l’art időhúzást azoktól a momentumoktól, amikor tényleg valami probléma van a háttérben, és emiatt nem akaródzik neki elindulni, enni, öltözni, aludni stb.
Persze késésben lévő szülőt nem lehet ilyen mondatokkal levenni a lábáról, de mielőtt felmegy bennünk a pumpa, próbáljunk erre koncentrálni, és nem felcsattanni, hanem elmondani a gyereknek, hogy útközben megbeszéljük a dolgokat. Aztán beszéljük is meg tényleg, mert különben akkora öngólt lövünk, hogy még. Azt nagyjából hiába mondogatjuk, hogy anya elkésik a munkahelyről, mivel a gyereknek vajmi keveset jelent, de azért megpróbálkozhatunk vele.
És ha mindenen túl vagyunk, és nem tudunk az időhúzásnak megálljt parancsolni, akkor pihenjünk meg, vegyünk egy nagy levegőt, fújjuk ki, és próbáljunk magunkra és a szituációra humorosan tekinteni, meglátni a dolog vicces részét. Én például elkezdtem jegyzetelni, hogy mikor mit vet be négy és félévesem. Ha összeszámolnánk az értékes perceket, amit az időhúzással vesztünk, kijönne, hogy mégsem kéne az egész napot rohanással tölteni, hogy behozzuk a lemaradást.
Reggel, ágyból kiimádkozás: itt a jól ismert „én még alszom, nem hallok semmit sem, hiszen csukva van a szemem” szituáció. “Nem tudok felkelni, vegyél ki az ágyból” “Nem tart meg a lábam”
Reggeli: mégsem tejbegrízt kér, hanem inkább valami olyasmit, ami tutira nincs otthon. Ennek a patthelyzetnek a feloldása is elvisz pár percet az életünkből és a reggel hasznos részéből. Vagy jó a tejbegríz, de a fogyasztási sebesség 1 mokkáskanál/perc.
Öltözködés: inkább a másik szoknyát kérem! Nem ezt, a kék szoknyát! Majd ő kiválasztja, mit szeretne felvenni + 5 perc álldogálás a szekrény előtt. A hatodik percben elővesz egy ujjatlan rövid pamutruhát, harisnya, alá póló kizárt (tél van) vagy egy bélelt nadrágot térdig érő csízmával (nyár van). Diplomáciai tárgyalások: +5 perc.
