Fél szívvel él a kis Hunor

Kíváncsian pislog a világra anyukája, Marlyn Mónika (39) karjaiból a kis Hunor. A kisfiú, aki ikertestvérével, Titanillával januárban született, fél szívvel él.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. március 11. bencze.aron

Kíváncsian pislog a világra anyukája, Marlyn Mónika (39) karjaiból a kis Hunor. A kisfiú, aki ikertestvérével, Titanillával januárban született, fél szívvel él: a létfontosságú szerv bal kamrája és bal pitvara ugyanis nem fejlődött ki – írja a Blikk.


– Már a terhesség 21. hetében kiderült, hogy baj van a kicsi szívével – kezdte a bulvárlapnak Mónika. – A korai diagnózis nagyon fontos volt, hisz így a szakemberek felkészülhettek arra, hogy születése után minél előbb megoperálják Hunort. Másrészt viszont borzalmas időszak következett, hisz az orvosok semmi jóval nem kecsegtettek – emlékezett az édesanya.

Ez a rendellenesség egy ikerbabánál még inkább csökkenti az életben maradás esélyeit, mint egy egyedüli magzatnál.

(…)

A kisbabának négy nappal születése után újabb akadályt kellett legyűrnie: ötórás műtéttel ültették be szívébe azt a söntöt, amin keresztül támogatják a baba keringését.

– Ez tulajdonképpen annak az érnek a megtartása, ami normális esetben születés után visszafejlődik a babáknál. A műtét után egy hétig nyitva volt a mellkasa, csak azután tudták bezárni az orvosok. Az nagyon nehéz időszak volt – emlékezett Mónika.

Hunor iker-, és három másik tesója mellett most otthon, szépen erősödik. Még kér operáció vár rá.

A teljes cikket és képet a kisbabáról itt találtok.