Családháló

Kezdőoldal Színek Felháborító: vízbe lökött egy gyereket egy állatkerti dolgozó, hogy tisztességes ember legyen belőle…

Felháborító: vízbe lökött egy gyereket egy állatkerti dolgozó, hogy tisztességes ember legyen belőle…

Ma ugyan tavaszias idő volt, ahhoz azonban enyhén szólva hideg, hogy megfürödjünk mondjuk egy tóban. A budapesti Állatkertben azonban ma mégis megfürdött egy fiú – igaz, nem önszántából. Az állatkert egyik dolgozója lökte a vízbe, méghozzá nevelési célzattal.

Írta: Gyarmati Orsolya,

Ma ugyan tavaszias idő volt, ahhoz azonban enyhén szólva hideg, hogy megfürödjünk mondjuk egy tóban. A budapesti Állatkertben azonban ma mégis megfürdött egy fiú – igaz, nem önszántából. Az állatkert egyik dolgozója lökte a vízbe, méghozzá nevelési célzattal.


Az Index beszámolója szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik dolgozója először fenékbe rúgott egy iskolás fiút, majd szándékosan belelökte a Pálmaház melletti tóba. Mint kiderült, a kollégával voltak már gondok korábban is, méghozzá hasonlóak. Ennek ellenére továbbra is ott dolgozhatott.

Hogy mit takar a „hasonló gondok” fogalma, azt sajnos nem tudjuk, ám azért elgondolkodtató, hogy miként maradhatott a kérdéses férfi az állatkert dolgozója, ha már több ízben is kiderült róla, hogy hajlamos a hirtelen kitörésekre és nem tudja kezelni az indulatait? Sőt, olyannyira elhiszi, hogy amit tett, az helyes, hogy még fel is hívta a vízbe lökött fiú édesanyját, hogy őt is felvilágosítsa: ő csupán nevelési célzattal tette, amit tett, és reméli, hogy ebből majd megtanulja, hogyan kell rendesen viselkedni.

Az állatkert belső vizsgálatot indított az ügy kapcsán, mi pedig nagyon reméljük, hogy a nevelői érdemeire oly büszke munkatársat minimum elzárják trágyát pakolni az elefántházba, hogy többé ne kerülhessen kapcsolatba a látogatókkal, de még inkább azt javasolnánk, hogy sürgősen utalják őt be egy elmeorvoshoz, aki kedvesen elbeszélget majd vele arról, hogyan kell rendesen viselkedni…

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Egy kiskutya segít legyőzi a gyermek szorongásos tüneteit

Már számos kutatás bizonyította, hogy mennyire fontos egy állat, de leginkább a kutya szeretete. Egy házikedvenc tartása nem csak a...

Close