Ferenc pápa: A családi asztalnál beszélgessetek, ne a telefont nyomkodjátok!

November 11-én a közös étkezés fontosságáról, valamint a családi étkezés és az eucharisztikus lakoma közötti összefüggésekről elmélkedett Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a családi élet egyik jellegzetességéről fogunk elgondolkodni, amelyet már életünk első éveitől megtanulunk, ez pedig a közös étkezés, vagyis az a magatartás, hogy az élet javaiban osztozunk, és boldogok vagyunk, hogy ezt tehetjük. Az osztozás és az osztozás képessége gyönyörű erény! Ennek jelképe, „ikonja” a vasárnapi asztal körül egybegyűlt család. Az étel megosztása – de az ételen túl a szeretet kifejezése, az események elmesélése – alapvetően fontos tapasztalat. Ha elérkezik egy ünnep, egy születésnap, egy évforduló, ismételten az asztalnál találkozunk. Egyes kultúrákban a gyász alkalmával is szokás közös étkezést tartani, hogy együtt legyenek fájdalmában azzal, aki elveszítette valamelyik családtagját.

A közös étkezés biztos hőmérő a kapcsolatok egészsége számára: ha van valami a családban, ami nem működik, vagy ha van valami rejtett sérelem, az az asztalnál rögtön észrevehető. Az a család, amely szinte sosem étkezik együtt, vagy ahol az asztalnál ahelyett, hogy beszélgetnének, a tévét nézik, vagy az okostelefonjukat nyomkodják, az „kevésbé család”. Ahol a gyerekek az asztalnál is a laptopjukat vagy a telefonjukat babrálják ahelyett, hogy egymásra figyelnének, az nem család, az kollégium.

A kereszténységnek sajátos hivatása van a közös étkezésre, ezt mindenki tudja. Az Úr Jézus szívesen tanított az asztalnál, és Isten országát időnként ünnepi lakomaként mutatta be. Jézus az asztalt választotta arra is, hogy lelki örökségét tanítványainak átadja, ezt egy vacsora keretében tette. Ezt a lelki örökséget életáldozatának emlékgesztusaiban foglalta össze: ez testének és vérének ajándéka mint az üdvösség étele és itala, amely a valódi és tartós szeretetet táplálja bennünk.

Ebből a szempontból joggal mondhatjuk, hogy a család „otthon van” a szentmisén, mert az eucharisztiába beleviszi az együttétkezésről szerzett saját tapasztalatát, és megnyitja azt az egyetemes étkezésnek, Isten világ iránti szeretetének kegyelme előtt. Azáltal, hogy részesedik az eucharisztiából, a család megtisztul attól a kísértéstől, hogy önmagába zárkózzon, megerősödik a szeretetben és a hűségben, saját testvéri közösségének határait pedig kitágítja Krisztus szívének mértékére.

Korunkban, amelyet oly sok bezárkózás és túl sok fal jellemez, a család által életre hívott és az eucharisztia által kitágított együttétkezés kulcsfontosságú lehetőséggé válik. Az Oltáriszentség és a belőle táplálkozó családok képesek legyőzni a bezárkózásokat, képesek a befogadás és a szeretet hídjait építeni. Igen, annak az egyháznak a szentmiséje, amely olyan családokból áll, amelyek képesek visszaadni a közösségnek az együttétkezés és a kölcsönös vendégszeretet hatékony kovászát, az összehasonlítástól nem félő emberi befogadás iskolája. Nincsenek többé olyan kicsinyek, árvák, gyengék, védtelenek, sérültek és csalódottak, reményvesztettek és elhagyatottak, akiket a családok eucharisztikus együttétkezése ne tudna táplálni, felüdíteni, megvédeni és vendégül látni.

A családi erényekre való emlékezés segítsen, hogy megértsük ezt! Mi magunk ismertünk – és még ma is ismerünk – olyan csodákat, amelyek megtörténhetnek, amikor egy anya képes szemmel tartani – a sajátjain túl – mások gyermekeit is, képes vigyázni rájuk, ellátni őket és gondjukat viselni. A közelmúltig egyetlen anyuka elég volt, hogy figyeljen az összes gyermekre az udvaron! Vagy folytathatnánk: tudjuk jól, milyen erőssé válik az a nép, amelyben a szülők készek megmozdulni, hogy mindenki gyermekét megvédjék, mert a gyermekeket osztatlan értéknek tekintik, és boldogok s büszkék, hogy védelmezhetik őket.

Ma sok társadalmi környezet állít akadályt a családi étkezések elé. Igaz, manapság nem könnyű megoldani a közös étkezést. De keresnünk kell a módját, hogy újra bevett gyakorlattá váljon. Az asztalnál beszélünk egymáshoz és meghallgatjuk egymást. Nincs csend. Nem arra a csendre gondolok, amely a monasztikus nővérek csendje, hanem az önzés csendje, ahol mindenki elvan magában, nézi a tévét, vagy nyomkodja a mobilját… és nem beszélnek egymással. Nem, ne legyünk csendben! Újra fel kell fedeznünk a családi étkezést, még ha hozzá is kell igazítanunk a mai időkhöz. Úgy tűnik, a közös étkezés olyasmivé vált, amit az ember ad-vesz, ez azonban már valami más. A táplálkozás nem mindig a javak igazságos megosztásának jelképe, mely képes elérni azt is, akinek nem jut kenyér vagy szeretet. A gazdag országokban hozzászoktatnak minket, hogy rengeteget költsünk ételre, túlsúlyosak leszünk, aztán azon igyekszünk, hogy helyrehozzuk a mértéktelen fogyasztást. És ez az értelmetlen „üzlet” eltereli figyelmünket az igazi – testi-lelki – éhségtől. Ha nincs közös étkezés, akkor fellép az önzés, az önösség, mindenki magára gondol. Annál is inkább, mert a reklámok a valódi éhséget ínyencségek utáni áhítozássá vagy édességek utáni vággyá fokozzák le. Miközben nagyon sok, túl sok testvérünk nem ülhet étkező asztalhoz! Ez kissé szégyenletes!

Tekintsünk az eucharisztikus lakoma misztériumára! Az Úr megtöri testét és kiontja vérét mindenkiért. Valóban nem létezik olyan megosztottság, amely ellenállhat ennek a közösséget teremtő áldozatnak; csak a hamisság, a rosszal való cinkosság zárhat ki belőle. Az összes többi távolság nem képes ellenállni a megtört kenyér és a kiöntött bor védtelen hatalmának, az Úr egyetlen teste szentségének.

A keresztény családok élő és éltető szövetsége, mely vendégszeretetének dinamizmusában megelőzi, támogatja és átöleli a mindennapi fáradalmakat és örömöket, együttműködik az eucharisztikus lakoma kegyemével, amely képes mindig új közösséget, egységet létrehozni a maga befogadó és megmentő erejével.

A keresztény család éppen így mutatja meg valódi horizontjának tágasságát, amely az egyháznak, minden ember, minden elhagyott és kirekesztett ember, minden nép anyjának horizontja. Imádkozzunk, hogy a családi étkezés gyakorlata növekedjen és fejlődjön az irgalmasság jubileumi évének kegyelmi időszakában.

Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont