Gyertek be egy kávéra hozzánk!

Budapesten, a Király utca, Dohány utca, Erzsébet körút, Múzeum körút által határolt, izgalmasan fejlődő, színesedő, valósággal újraéledő városrész kisgyermekes családok szempontjából legígéretesebb kezdeményezése a HellóAnyu. Hallottál már róla?

Máris törzsvendég vagy? Netán te is álmodoztál már egy ilyen helyről, ahova nyugodtan betérhetsz a gyerekekkel, barátnőddel egy kis csevegésre, kávézásra, sütizésre és ebédelésre anélkül, hogy agyon stresszelnéd magad, nem fogtok-e véletlenül zavarni valakit a szoptatással, zajongással, pelenkázással, nem fogja-e a gyerek unalmában lebontani a helyiséget, vagy elkergetni a szomszéd asztalnál ülő, gyerekeket kicsit sem kedvelő párt.

A kisebb-nagyobb közösségi terek roppant fontosak egy város életében, ezt te is tapasztalhatod, ha néhány hét, hónap elteltével kezdenek egyhangúvá, magányossá válni a kisgyerekekkel otthon, némi egyhangúsággal telő napok. Jó volna kimozdulni, találkozni, beszélgetni, kicsit talán tovább, mint öt perc… Valami ilyesmi járhatott Lipták Orsi fejében is, amikor megálmodta a HellóAnyut. Erről az új és sokak által nagyon várt kezdeményezésről, az előzményekről és a tervekről kérdeztük most őt, a legilletékesebbet.

Mesélj egy kicsit magadról: mit kell tudni rólad? Mi lenne az az 5 szó, amivel ma leírnád magad?

Azt hiszem, mindig is szerettem a magam útját járni, és nehezen nyugodtam bele a kijárt, kényelmes utak rutinjába. Mindig izgatott, hogyan lehetne jobb a világ, mit tehetnék én azért, hogy legalább a szűkebb környezetemben pozitív változásokat idézzek elő. Szeretem az inspiráló közegeket, embereket, helyeket, ahol valami pezsdül, változik, új megoldások születnek… Ugyanakkor ragaszkodom a hagyományokhoz is, de nincs ebben merevség, fontos, hogy azok harmóniában élhessenek a mai pörgős életünkkel. Talán a szüleim korai halála is közrejátszott abban, hogy mindenbe maximálisan vetettem bele magam, és nehezen tudtam bármit félbehagyni nem tökéletesen csinálni. Egy Pest megyei kis faluban, Péteriben nőttem föl, és először a vasadi, majd mendei alkotótáborban tizenegykétévesen találkoztam azokkal a meghatározó emberekkel és értékekkel, akik máig kísérnek. Gimnáziumba már Pestre jártam a spanyol kéttannyelvűbe, ennek szintén kivételes közösséget és szabadságot köszönhetek. Ekkor kezdtem a Bartók Táncegyüttes utánpótlásába is járni, rengeteg erdélyi gyűjtőúttal, turnéval. Fantasztikus barátságokat és életre szóló élményeket szereztem már ebben az időszakban is. Az egyetem hab volt a tortán: spanyol, néprajz és kulturális antropológia Budapesten, és egy kis európai etnológia Berlinben, rövidebb ösztöndíjak Spanyolországba, utazások Albániától Marokkóig, majd szinkrontolmács és szakfordító mesterképzés. Azt kell mondjam, kerek volt az életem a gyerekek előtt is: a sok tolmácsolásnak, társadalomtudományi kutatásnak és utazásnak köszönhetően színes és élvezetes munkák, mély barátságok, közösség…Ami ma is meghatároz: rugalmasság, kitartás, maximalizmus, életöröm, na és a tánc.