Családháló

Kezdőoldal Színek Idén is lehet pályázni a Gyerekbarát Település címre

Idén is lehet pályázni a Gyerekbarát Település címre

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány idén is meghirdeti az UNICEF Gyerekbarát Település pályázatát önkormányzatok számára. A pályázatot az alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával tavaly indította útjára. A Gyerekbarát Település címet évente három olyan település nyerheti el, ahol a gyermekek jogait kiemelt kérdésként kezelik.

Írta: Csontos Dóra,

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány idén is meghirdeti az UNICEF Gyerekbarát Település pályázatát önkormányzatok számára. A pályázatot az alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával tavaly indította útjára. A Gyerekbarát Település címet évente három olyan település nyerheti el, ahol a gyermekek jogait kiemelt kérdésként kezelik.


Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány pályázata olyan önkormányzatoknak szól, amelyek kötelezettséget vállalnak a gyermekek jogainak kiemelt védelmére. A pályázatok elbírálását egy szakértőkből, civil szervezetek képviselőiből álló Értékelő Bizottság végzi majd az UNICEF Magyar Bizottság koordinációja mellett. Az a három település, aki a feltételeknek a leginkább megfelel pénzbeli támogatást, összesen 2 millió forintot és díszoklevelet kap majd.

A „UNICEF Gyerekbarát Település” címet minden évben három település kaphatja meg. A három nyertes település tavaly Cigánd, Óbuda és Hódmezővásárhely volt.

„A Gyerekbarát Település legfontosabb célja, hogy a döntéshozók és a társadalom is meghallgassa a gyerekek véleményét és azt maximálisan figyelmembe vegyék az őket érintő döntésekben. Bízunk abban, hogy programunk segítségével az önkormányzatok alapvető működésünk részéve teszik a gyerekek véleményének érvényesítését! Reméljük, hogy idén az Értékelő Bizottság sok izgalmas pályaműből választhatja ki a díjazásra érdemesnek tartott három települést!”– mondta Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A pályázatokat a gyermekbarattelepules [at] unicef [dot] hu e-mail címre, legkésőbb 2016. július 24-éig lehet beküldeni. A nyertes pályázókat 2016. szeptember elején értesítjük majd elektronikus és postai úton is.

„Az „UNICEF Gyermekbarát Település” program részletes pályázati feltételei IDE kattintva érhetőek el.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Kedves Jóisten! Megtennéd, hogy vigyázol a mennyországban a kutyámra?

Egy édesanya tette közzé az alábbi, igen megható történetet kislányáról és a család elhunyt kutyájáról, Abbey-ről.

Close