Családháló

Kezdőoldal Színek Ingyenebéd járna nyáron is a rászoruló gyerekeknek

Ingyenebéd járna nyáron is a rászoruló gyerekeknek

A nyári tanítási szünetben is kötelezően ingyenessé tenné 2016-tól a kormány a rászoruló gyermekek számára biztosított étkeztetést.

Írta: Paulik András,

A nyári tanítási szünetben is kötelezően ingyenessé tenné 2016-tól a kormány a rászoruló gyermekek számára biztosított étkeztetést – írta szerdai számában a Napi Gazdaság.


A lap értesülése szerint 1-2 milliárd forinttal meg is emelhetik a 3 milliárdos jelenlegi étkezési keretet, hogy a települési önkormányzatokat pályázati úton támogató rendszert fel lehessen számolni, és a nyári egyszeri meleg ebédet jövőre minden kedvezményezettnek biztosítani tudják. Idén nyáron mintegy 135 ezer gyerek kap ingyen ebédet, ám jövőre ez a szám így elérheti a félmilliót.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a lapnak megerősítette: valóban folynak egyeztetések, hogy a közel 500 ezer kedvezményezett gyerek nyári étkeztetése biztosított legyen. Azt mondta: ehhez minden feltétel adott és megvan a kapacitás is. Ezenkívül a jogszabályi környezet és a forrás is adott, az előttünk álló hónapokban azt kell megvizsgálni, hogy a rendelkezésre álló hárommilliárd forint elegendő-e – fogalmazott.

A lap azt írta: az államtitkár szavaiból az is kiderült, már szerdán megjelenhet az idei ingyenes nyári étkeztetésre vonatkozó pályázati anyag, amellyel az önkormányzatok előreláthatóan május 7-i leadási határidővel igényelhetnek állami támogatást.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Helyesen tartja gyermeked a ceruzát?

Lássuk be, manapság a gyerkőcök előbb tanulnak meg gépelni, mint kézzel írni. Nincs is ezzel baj, míg figyelünk arra, hogy...

Close