Két gyerek a Városligetből idecsalta a CNN-t

Öt kontinens 42 országának képviseletében 59 gyerek futotta le a klasszikus maratoni távot, hogy az UNICEF Magyar Bizottsággal együtt felhívják a figyelmet a világszerte nehéz körülmények között élő sokmillió gyermekre.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. október 13. bencze.aron

Öt kontinens 42 országának képviseletében 59 gyerek futotta le a klasszikus maratoni távot, hogy az UNICEF Magyar Bizottsággal együtt felhívják a figyelmet a világszerte nehéz körülmények között élő sokmillió gyermekre.


Ahogy azt az előzetes nevezések alapján vártható volt, több rekord is megdőlt a 28. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon. Soha még ennyien nem neveztek magyarországi szabadidősport rendezvényre: idén 21 930 futót regisztráltak, és a hazai indulókon kívül 68 országból érkezett közel 3000 külföldi futó. A versenyben végig vezetve megvédte tavalyi elsőségét Józsa Gábor, aki harmadszor gyűjtötte be az országos bajnoki elsőséget.

Akik ki nem hagynák

A női győztes, Juhász-Staicu Simona pedig a célban úgy fogalmazott, számára külön motivációt jelentett, hogy az országos bajnokságra szülés után tért vissza. Mint fogalmazott, nem könnyű egyszerre két kislányt nevelni, háziasszonyként és futóként is kihozni magából a maximumot, de érezte az erőt már a verseny előtt is. “Kislányaim is eljöttek a Városligetbe, örülök, hogy ők is részesei lehettek ennek az aranyéremnek” – fűzte hozzá a célban.

Boros Gábor, a Szent István Gimnázium testnevelő tanára ezúttal apukaként tette tiszteletét a versenyen. Mint fogalmazott, két kislányával hosszú évek óta részt vesznek a SPAR-on, ám ezúttal az osztálytársakat is sikerült elcsalni a helyszínre. A 22 fős osztályból ugyanis 14-en vágtak neki a 2,7 kilométeres távnak.

Egy szép gesztus

Szántó Dávid tévériporter ötlete megvalósulásaként idén egy különleges kezdeményezésnek adott otthont a SPAR Budapest Maraton. Öt kontinens 42 országának képviseletében 59 gyerek futotta le a klasszikus maratoni távot, hogy az UNICEF Magyar Bizottsággal együtt felhívják a figyelmet a világszerte nehéz körülmények között élő sokmillió gyermekre. A világpremierjét élő váltó legizgalmasabb kilométere Lánchídra esyett: itt futott át egy 14 éves izraeli és egy 9 éves palesztin fiú, szimbolizálva a sport, a váltó, a futás lényegét, hangsúlyozva, hogy a sport kínálta lehetőségeket bárki más is követheti. A nevezetes váltóról és a teljes versenyről beszámol a CNN Budapestre érkezett forgatócsoportja és az Euronews is.