Kovács Ági olimpikon és kisfia úszni tanul

Két és fél évvel ezelőtt, amikor megszületett az olimpikon anyuka, Kovács Ági kisfia, mindenki arról faggatta, vajon a piciből is úszó lesz-e. Nos, a jelek szerint, erre minden esély megvan…

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. február 24. bencze.aron

Két és fél évvel ezelőtt, amikor megszületett az olimpikon anyuka, Kovács Ági kisfia, mindenki arról faggatta, vajon a piciből is úszó lesz-e. Nos, a jelek szerint, erre minden esély megvan…


Kovácsi Ági életét mostanában leginkább az anyaság tölti ki. Jó erőnlétre, állóképességre persze ebben a szerepben is szükség van, mert a napi munka, mint mondja, felér egy olimpiai felkészüléssel. Ráadásul, most jött el az ideje, hogy Dominik úszni is megtanuljon. „A kisfiammal hat hónapos kora óta járunk uszodába és élményfürdőbe – meséli.

– Az úszást azonban, csak mostanában fogjuk elkezdeni. Nyárra Motyó, ez Dominik beceneve, már biztosan le fog tudni úszni egy-két tempót.” Hogy miért éppen most indul az úszástanulás? Nos, Ági is pont két és fél éves korában tanult meg úszni. Így Dominik ezzel is folytathatja a családi hagyományt. „Ha vizet lát, minden más megszűnik körülötte. És mivel mindig is imádott lubickolni, fröcskölni, nem véletlen, hogy az egyik első szava a buborék volt. Ha arra kíváncsi, mikor megyünk újra uszodába vagy strandra, így kérdezi: ’Anyu, megyünk a buborékba?”

A történet folytatását keresse a Best-ben.