Közösen koncertezik Al Di Meola és Szarka Tamás

A világhírű Grammy-díjas gitáros és a Ghymes Együttes frontembere 2016. október 22-én a Budapesti Kongresszusi Központban ad Szuperkoncertet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. október 12. Paulik András

A világhírű Grammy-díjas gitáros és a Ghymes Együttes frontembere 2016. október 22-én a Budapesti Kongresszusi Központban ad Szuperkoncertet.


A világhírű Grammy-díjas gitáros Al Di Meola és Szarka Tamás, a Ghymes Együttes frontembere 2016. október 22-én lépnek fel közösen a Budapesti Kongresszusi Központban. A szuperkoncert Sztárvendége Tokody Ilona, Kossuth-díjas operaénekes valamint a Budapesti Ifjúsági Kórus.
 
Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő immár 38 éve áll színpadon. A Ghymes Együttes frontembere 2006-ban mutatta be a Zeneakadémián első önálló szerzői estjét. Sok színházi felkérésre írt már zenét, ám ezek a zenék élőben soha nem hangzottak el színpadon, főleg nem a szerző előadásában. Ez a koncert ezt a hiányt pótólja és Tamás ősszel megjelenő szólóalbumának a bemutatója is lesz egyben. Egy-két mára már klasszikussá vált darab is műsorra kerül. Sőt, olyan zenéket is hallhatunk, amik erre az alkalomra készültek.

Tamás segítségére a Grammy-díjas gitáros Al Di Meola lesz az egyedülálló koncerthangulat megteremtésében. A Guitar Magazine által többször a “Világ legjobb gitárosa” címmel kitüntetett Meola lemezein a fúziós jazz, és a Latin jazz ugyanúgy megtalálható, mint a világzene, a flamenco vagy a funk. A világhírű zenész már várja az őszi budapesti koncertet, amely a tervek szerint ősbemutató is lesz egyben.
 
A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg.
 
Jegyvásárlás: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/szarka-tamas-al-di-meola-budapest-kongresszusi-kozpont-431879/event.html