Lebomló zacskó? Átverés!

Aki felejtett már a tűző napon egy lebomlónak hirdetett, nagy áruházláncok által előszeretettel használt nejlonzacskót, az gyorsítva megnézhette, hogyan tűnik el egy korábban „elpusztíthatatlannak” hitt anyag. Ha elhitte, tévedett, csak szemfényvesztés az egész!

Apró darabokra hullik a fény hatására egy bizonyos nejlonszatyor, amelyet főként nagy áruházláncok biológiailag lebomló, környezettudatos zacskóként hirdetnek.

Az igazság sajnos az, hogy ezek a zacskók több kárt okoznak a környezetnek, mint hagyományos társaik. A lapunk által megkérdezett szakértő szerint a kérdéses zacskók ugyanolyan polimerláncokból épülnek fel mint más műanyagok, csak ehhez olyan káros adalékanyagokat adnak, amelyek hatására fénnyel való érintkezéskor darabokra esnek, széttöredeznek, ám valójában ugyanúgy nem bomlanak le.

A Humusz Szövetség vezetője egyszerű „szemfényvesztésnek” nevezte a terméket, amely ellen – mint fogalmazott – az újrahasznosító ipar is tiltakozik, hiszen szennyezi a tiszta műanyagot. Graczka Sylvia elmondta, erős gazdasági érdek, bizonyos esetekben díjmegkerülés eszköze volt, amelyre komplett iparág épült úgy, hogy az „egyszerű, laikus fogyasztókat lényegében becsapják”.

Kifejtette: egy hagyományos szatyor teljes szétaprózódási ideje 300-400 év, bár erre vonatkozóan nincs gyakorlati tapasztalat, de biztos, hogy az unokáink is látni fogják. A műanyag zacskókból képződő hulladék kezelésének egy új, ám annál kétségesebb módszere a biológiai bontás. Szándékosan keverik az emberek fejében a kétféle „lebomló” zacskót. A kukoricakeményítőből, vagy pl. tejsavból erjesztéssel előállított polilaktid (PLA) természetes polimer, amely a komposztálás során elbomlik. Ezzel szemben létezik az ún. “oxo-biodegradációs úton lebomló” műanyag, amely a piac nagy részét kiteszi, lebomlónak titulálják, ám igen távol áll a természetestől. Mint azt egy korábbi cikkében írta a szekértő a környezetbarát minősítést megkapta, ennek ellenére a bomlása nem természetes, mert bomlást megindító anyagot tartalmaz, tehát nem a komposztálásra jellemző mikrobiológiai folyamatok okozzák a szétesést. Ezek az anyagok csak nagyon tökéletes ipari komposztálási körülmények között tudnak elaprózódni – és nem lebomlani (!) –, egy szemétlerakón vagy egy kerti komposztálóban nincsenek meg ennek a feltételei. Másik probléma, hogy az így előállított polietilén zacskók ugyanúgy felemésztik a természetes erőforrásokat. Tegyük hozzá, hogy a keményítőből készült műanyagnál is hosszú távon problémát jelent a föld túlzott használata, az erdőpusztítás, az erózió, sőt, a génmanipuláció kérdése is előkerül.

A festék, színezék, tinta stb. minimális mennyiségű (<0,01 tömeg%) nehézfémet tartalmazhat, továbbá az anyag nem tartalmazhat nagyon mérgező, rákkeltő, mutációt okozó, a fogamzó- vagy nemzőképességre ártalmas összetevőt. Mégis, mostanában több olyan hír is napvilágot látott, amely szerint magas a nehézfémtartalma ezeknek a „bioműanyagoknak”. A hab a tortán, hogy ezek a káros anyagok éppen a mesterséges bontás beindítása miatt szükségesek. Mégis, miért ez a hisztéria a zöld zacskók terén? Mert a termékdíj törvény kimondja, hogy amennyiben 25%-a az összes forgalmazott nejlon zacskónak környezetbarát védjeggyel van ellátva, és kellő mennyiségű újrahasznosításról tud számot adni a gyártó, lényegében mentesül a termékdíj terhe alól.