Miért pont január elsején kezdődik az év?

Az ókori Rómában a consulok hivatalba lépési napja Kr. e. 153-ban került január 1-jére. Ettől kezdve ez lett az esztendő első napja. Az évkezdetet a keresztény Európában viszont általában karácsonyhoz kötötték, január elseje csak a Gergely-féle naptárreformot követően vált általánossá, véglegessé pedig XI. Ince pápa tette 1691-ben. Az óesztendő utolsó napja I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét.

Mai naptárunk őse az ókori Egyiptomban alakult ki a Kr. előtti III. évezredben. Ez azonban még változó, 360-370 nap közötti éveket tartalmazó parasztkalendárium volt, amely az évet a Nílus áradásához kötötte. Majd megfigyelték, hogy a Nílus áradása a Szíriusz csillag hajnali megjelenéséhez köthető és a Kr. előtti II. évezredben az év hossza már 365 nap volt, melyet 12, egyenként 30 napos hónapra osztottak, a fennmaradó 5 napot pedig a hónapok rendjén kívül álló ünnepnapnak nyilvánították.

Az ókori Rómában kezdetben csak 10 hónapos volt egy év, a hónapok sorrendjük szerint: Martius, Aprilis, Maius, Junius, Quinctilis, Sextilis, September, October, November, December. Ez a kalendárium inkább csak a földművelők használatára készült. Az évet később Ianuarius és Februarius bevezetésével 12 hónapra bővítették. Ianuarius nevét az egyik legfontosabb istenről, a kétarcú – a kezdetet és a véget jelképező – Ianusról kapta. Februarius nevét Februusról, a megtisztulás római istenéről kapta.

Kr. e. 153-ban a két főhivatalnok, a consulok addig bizonytalan hivatalba lépési napja január 1-jére került, és ettől kezdve ez lett az esztendő első napja. Az évek pedig a consulokról kapták nevüket. A holdhónapokkal számoló római naptár azonban egyre több pontatlanságot hozott az ünnepnapok és a gazdasági élet fontos napjai viszonylatában.