Nagyiéknál minden jobb?

Hogy a nagyszülők még mindig mennyire fontos „tartozékai” a családnak, akkor derül ki igazán, amikor nélkülöznünk kell őket.

Ilyenkor, advent idején elég az elmaradhatatlan, ámde nehezen elkészíthető beiglire és zserbóra gondolunk, vagy arra, hogy hogyan is tudnánk időt szakítani az ajándékvásárlásra, a lakás kitakarítására és a fenyő feldíszítésére, ha nem lenne, aki a titkos műveletek elvégzésének idejére eltereli közelünkből a minden megmozdulásunkat árgus szemekkel figyelő aprónépet?

Nagy generációból nagyszülő

Persze nem minden nagymama felel meg a képeskönyvek és sütőporreklámok nagyanyó-képének. Nem tudnak sütni, reggelente a munkahelyükre sietnek, és nem lesik lélegzetvisszafojtva az unoka minden kívánságát. Talán nehéz elképzelni, de a ma ötvenes-hatvanas éveiben járó generáció ugyanazokból az emberekből áll, akiket annak idején beat-nemzedéknek hívtak, akik a hatvanas években nemre való tekintet nélkül hosszú hajat növesztettek, farmernadrágban jártak és újfajta, botrányos zenékre ringatták magukat. A nyolcvanas-kilencvenes években pedig szülőként húzták az igát. Elvárni nem lehet tőlük, hogy csak azért, mert az ő megkérdezésük nélkül a gyerekük úgy dönt, hogy utódot szeretne, ők mindent és azonnal eldobjanak, ami addig fontos volt az életükben, és hirtelen jóságos nagyanyóvá és nagyapóvá változzanak, ám szerencsés az a család, ahol a nagyszülő már nyugdíjas, de még ereje teljében van, és energiáit nem fél az unokákra „pazarolni”.

„Engem mindenki nagyon irigyel az óvodástársak szülei közül, mert tudják, mennyi segítséget kapok mind a két nagymamától” – mondja a 36 éves, kétgyerekes Anita.