Nagyik a szeren

Túlzás lenne azt állítani, hogy a magyar lakosság felveszi a versenyt úgy általában internethasználatban a fejlett országokkal, de a felmérések azt mutatják, rohamtempóban haladunk e felé. Nem mondható el ugyanez az idősebb korosztályról: az 50+ képviselőinek közel egyötöde internetezik rendszeresen, mely arány nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
50+
2013. szeptember 29. szabo.daniel

Túlzás lenne azt állítani, hogy a magyar lakosság felveszi a versenyt úgy általában internethasználatban a fejlett országokkal, de a felmérések azt mutatják, rohamtempóban haladunk e felé. Nem mondható el ugyanez az idősebb korosztályról: az 50+ képviselőinek közel egyötöde internetezik rendszeresen, mely arány nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít.


Évről évre nő Magyarországon a 18-49 évesek körében az internethasználattal töltött idő és egyre inkább a mobil eszközökre tevődik át a világhálón történő kommunikáció – derül ki GfK idén tavaszi felméréséből. Míg 2011-ben összesen 201, 2012-ben pedig 207 percet töltött az interneten egy átlagos nethasználó, addig 2013 első negyedévében ez az érték már 209 perc, azaz közel három és fél óra.

Az ötven év felettiek közel egyötöde internetezik rendszeresen. Ez az arány nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít. Bizonyos online kapcsolattartási formákban a netet használó hazai szeniorok viszont a nemzetközi átlagnál, sőt még amerikai társaiknál is aktívabbnak bizonyulnak. Miközben például az internetező amerikai 57-65 évesek csupán 43 százaléka látogat közösségi oldalakat, addig a magyar időskorúak csaknem kétharmada él online közösségi életet – állapította meg egy másik felmérésben a UPC.

Ebből az is kiderül, hogy a szeniorok nemcsak a netet, de a számítástechnikai és újmédiás eszközöket is egyre magabiztosabban használják. Az 50+ korosztály körében ugyan továbbra is az asztali számítógép a népszerűbb – 82 százalékuk rendelkezik PC-vel –, több mint egyharmaduk azonban notebookot, laptopot (is) használ.

Persze egy dolog a használat, egy másik pedig a „hogyanja”. Sokszor szembesülhetünk azzal, hogy öregjeink a legalapvetőbb kérdésekkel sincsenek tisztában: hallották már a mondatot: „az emailem otthon van”?

Bizony gyakori, hogy az idősebbek a számítástechnika és az internet épp azon lényegét nem értik meg, amely annak mobilitását adja. Ne legyünk restek, tanítsuk őket! De hogyan? Mindenek előtt türelemmel és lassan, sok ismétléssel.

Alapvető probléma szokott lenni, hogy nem tudják, nem értik a számítógép alapvető működését. Nem találják a gondosan megírt levelet, elkallódnak a fotók, és üres, csatolmány nélküli levelek érkeznek.

Természetesen nem azért van mindez, mert megoldhatatlan szellemi kihívást jelent nekik, egész egyszerűen életkoruknál fogva kimaradtak a digitális robbanásból: ez az egész világ nem vált életük részévé, mint a mai fiataloknak, középkorúaknak.

Elengedhetetlen, hogy megtanítsuk nekik, hogyan épül fel egy számítógép, hogyan működik a fájlrendszere, keresője. Részletekbe nem feltétlenül kell belemenni, de az elvet magyarázzuk el!
Legtöbbjük internetezésre és multimédiás célokra fogja használni az eszközt (ami lehet akár okostelefon vagy iPad is), ezért ezekre koncentráljunk: ismertessük meg a böngészés és az emailezés csodálatos világával, ha igénye van rá, közösségi oldalakban is elmélyedhetünk.
Amikor az alap lépések rutinná fejlődnek, léphetünk a következő szintre, de abban is bízhatunk, hogy onnantól magától is sok mindenre rájön.

A kezdeti időszakban nagy segítség lehet, ha saját gépünket és az öregekét online összekötjük, léteznek erre remek ingyenes programok, így akár otthonról, munkahelyről is segíthetünk.
Az 50+ korosztálynak nem pusztán a kényelmesebbé teheti az életét a számítógépismeret, gyorsabban és nagyobb eséllyel kapcsolódhatnak be vagy maradhatnak egy-egy közösség
szerves részei.