Négy ok, amiért többet költünk a gyerekek ruháira, mint a sajátunkéra

Jobban öltözött a gyereked mint te magad? Nem vagy egyedül! Hogy miért? Az alábbi cikkből kiderül.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. augusztus 21. Gyarmati Orsolya

Jobban öltözött a gyereked mint te magad? Nem vagy egyedül! Hogy miért? Az alábbi cikkből kiderül.


1. Annyi szép kisruha van!
Igaz, magunknak is jó érzés ruhát venni, de annyi gyönyörű és mókás gyerekruha van, amiket “vétek lenne ott hagyni”, vagy amiben “olyan édesen mutatna” a kicsi.

2. A gyerekeknek rengeteg ruhára van szükségük

Játszóruha, ovis ruha, táncos ruha, királylányos ruha, királyfis ruha…a lista végtelen. És persze ne feledkezzünk el arról, hány alkalommal kell tiszta holmit adni egy gyerekre naponta. Ja, és ne feledjük: a gyerekek nőnek mint a gombák. Egy szó mint száz: ruhácskából sohasem elég!

3. A ruhavásárlásra fordítható idő igencsak kevés

Egy felnőtt nőnek, aki egyszerre igyekszik megállni a helyét háziasszonyként, feleségként, dolgozó nőként és anyaként, nemigen jut túl sok ideje arra, hogy önfeledten nézelődjön a felnőtt ruhaosztályon. A gyereknek viszont muszáj venni újabb és újabb darabokat.

4. Anya a legkevésbé fontos…

Sajnos a hétköznapi végtelen számú feladat között elfeledkeznek arról, hogy ők maguk is számítanak, így a saját ruhák vásárlásának fontossága igencsak háttérbe szorul, vagy – sok esetben – elérhetetlen álom marad, amíg a gyerekek meg nem nőnek. Egy anyában ott a természetes ösztön, hogy gondoskodjon a családról, hogy mindent tökéletesen csináljon, csak épp saját magáról felejt el törődni. És egy nap belenéz a tükörbe és nem érti, miért van az, hogy a gyerekek olyan szép ruhákban járnak, míg ő a rég kifakult és kinyúlt / összement darabokat hordja évek óta.