Paraszti kellékek a házassághoz

Hartai motívumokkal festett ágyvégekből, a vőlegények ládáiból, a menyasszonyok szekrényeiből és a tisztaszobák sarokpadjaiból, a paraszti kultúra házassághoz kötődő bútoraiból nyílt kiállítás pénteken Tatán, a Német Nemzetiségi Múzeumban.

A múzeum hartai bútorokból álló gyűjteményének legszebb darabjai közül is kiemelkedik az az ágyvég, amelynek feliratát – Daniel Stein és Margaretha Keiber-1912 – a kiállítás címéül választották. Magyarországon összesen három olyan hartai ágyvéget tart számon a muzeológia, ahol a házaspár úgy jelezte összetartozását, hogy a vőlegény és a menyasszony nevét is felfestették a bútorra – mondta el az MTI-nek a kiállítás rendezője.

A tárlat szakít a néprajzi kiállításoknál megszokott statikus, merev jelleggel. A bútorok körbejárhatók, közelről megnézhetők és nincsenek tökéletesre restaurálva, sőt a figyelmes szemlélőnek lehetőséget adnak a saját felfedezésekre – tette hozzá Busa Mónika.

Az ágyvégeken látható, hogy már az akkori mesteremberek is szerettek spórolni, a nem látszó részekre alapozó festék sem került, sőt akadt bútorfestő, aki a színt is a fedésben lévő felületeken próbálta ki.

A készítők a sarokpadokon is feltüntették a menyasszony és a vőlegény nevét, mutatva a tisztaszobába lépőnek, hogy két ember közös otthonába érkeztek. A kiállításon szereplő sarokpadon látható, hogy a hagyományos életmód és a festett bútor időszakának vége nem jelentette a tárgyak kiiktatását a mindennapokból.

A kiállításon látható egy mintákkal gazdagon díszített, festett szekrény 1927-es évszámmal, ami rendkívül későinek számít. Ekkorra más paraszti kultúrák már nem festették a bútorokat, a polgári ízlést másoló, dísztelen, sötétbarna berendezést használtak. Hartán viszont a német népcsoport hosszú ideig tartó elszigeteltsége megőrizte a 17. században érkezett telepesek kultúráját.

Hartán készült bútorral csak a jellemzően a magyarországi németek rendezték be szobáikat, a tárgyakon más nemzetiség neve nem fordul elő. A kevésbé tehetősek már 12 évesen elszegődtek munkára, hogy elkezdjék összegyűjteni a pénzt azokra a bútorokra, amelyek megfeleltek a közösség elvárásainak.