Sorozatos tiltakozások a melegházasság ellen
Több egyházi csoport is tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a skót parlament a melegházasságot legalizáló törvényjavaslatról tárgyalt - közölte a Christian Today című brit lap.
Több egyházi csoport is tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a skót parlament a melegházasságot legalizáló törvényjavaslatról tárgyalt – közölte a Christian Today című brit lap.
Az edinburghi törvényhozás az esélyegyenlőségi bizottság előterjesztésére november 20-án vitatta meg az azonos neműek házasságát támogató törvényjavaslatot, amelyet első körben, a törvény általános elveiről szóló vita során jelentős fölénnyel meg is szavazott. Ha a javaslatot a honatyák a következő két alkalommal is elfogadják, a melegházasság 2015-ben már legális lehet Skóciában.
Az anglikán egyház és a skót szabad egyház tiltakozása mellett a Forward Together nevű evangélikus csoport is megszólalt az ügyben, és önteltséggel vádolta a skót parlamentet. “Ezzel a döntéssel a skót parlament magához ragadta a jogot, hogy újraértelmezze a házasságot, amely Isten ajándéka az emberiségnek, a férfinak és a nőnek, hogy közösen felneveljenek egy gyermeket. A parlament most tulajdonképpen azt állítja, hogy ez az ajándék nem helyénvaló” – olvasható a szervezet közleményében. A csoport emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a parlament döntése nem tükrözi a skótok álláspontját: a témában indított társadalmi konzultáció eredményei azt mutatják, hogy a választ adó 77 ezer ember körülbelül kétharmada, 64 százaléka ellenzi az azonos neműek házasságkötését.