Több mint száz ikerpár él egy mindössze 6000 fős indiai településen

Észak-India egyik távoli falváról kiderült, hogy több mint száz ikerpár él ott. Mohammedpur Umariban hatezren élnek. Nincsenek errefelé sem járható utak, sem iskola, sem pedig kórház. Éppen olyan, mint a legtöbb település India északi részén.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. május 26. Gyarmati Orsolya

Észak-India egyik távoli falváról kiderült, hogy több mint száz ikerpár él ott. Mohammedpur Umariban hatezren élnek. Nincsenek errefelé sem járható utak, sem iskola, sem pedig kórház. Éppen olyan, mint a legtöbb település India északi részén.


Kutatók azonban mégis rátaláltak erre a helyre, mivel kiderült, hogy az elmúlt 50 évben több mint 100 ikerpár látta meg itt a napvilágot. A falu lakói azt mondják, ha még kórház is lenne a közelben, ez a szám a kétszázat is meghaladná, írja a Daily Mail.

Mohammed Atishan szerint – akinek ugyancsak van egy ikertestvére – a nem itt élő emberek abnormálisnak tartják az egész falut a rendkívül magas ikerszám miatt. A falu lakosságának 80 százaléka muszlim, 20 százaléka hindu. Ikrek mindkét vallási felekezetben születnek. “A szüleink azt mondták, az ikerszületések úgy 90 éve kezdődtek.

Előtte egyáltalán nem voltak jellemzőek az ikrek errefelé. Az elmúlt 50 évben azonban ez szinte rutinná vált”, mondja a 70 éves Rauf Alam. Ezalatt az időszak alatt több mint 90 pár ikerbaba halt meg az orvosi ellátás teljes hiánya miatt. “Milyen csodás lenne, ha ők is velünk élhetnének!”, sóhajt Mohammed Asif.

“Egy csapat biológus azt mondta nekünk pár éve, hogy az ikrek magas száma valószínűleg a talajvízben található bizonyos ásványoknak köszönhető, vagy azoknak a rovarölő szereknek, amelyeket a földjeinken használunk”, tette hozzá Asif.

Fotók: Daily Mail