Zootropolis: imádtuk ezt a filmet!

Egy pimasz róka és egy kedves nyuszilány, vagyis a simlis és a szende nyomozását nézhetjük meg a Disney univerzumban. Így foglalhatnánk össze a Zootropolis című filmet, ha az állatok nem kérnék ki maguknak ezt a beskatulyázást. Remek látvány, jó poénok, kicsit szájbarágós tanulság. A gyerekeim imádták, és rengeteg poént kapnak a kísérő felnőttek is.

A Disney legújabb rajzfilmje mindazt megadja a nézőnek, amit a gyártó eredendően és hagyományosan képvisel. Egyrészt egy hatásos, magával ragadó és elkápráztató filmet, fordulatos, de követhető sztorival, másrészt egy nagyon hangsúlyos amerikai értékrendet. A film szerencséje, hogy annyira hatnak a színek, a formák, a karakterek, a történet dinamikája, hogy az erősen sulykolt üzenet sem rontja az élvezeti faktort. Az igen kritikus 13 éves fiam tökéletesnek nevezte, és nem fogom megúszni, hogy a 6 éves kislányommal még a héten újra megnézzük a moziban.

A filmmel egy olyan állatvilágba (pontosabban emlősvilágba) csöppenünk, ahol minden élőlény civilizálódott – egyfajta szellemi evolúció révén: sokszínű, de globalizált társadalmat alkotnak, ahol már nem szempont a tápláléklánc. Ehhez kell a demokratikus berendezkedés (ez nem az állatfarm!) és persze a politikailag korrekt közbeszéd: nem emlegetik a faji különbségeket, nem feszegetik a ragadozó/növényevő témát, óvakodnak a sztereotípiáktól, és ha lehet, nem nevezik cukinak a nyuszit, ravasznak a rókát. Az is kiderül azonban, hogy az elméleti egyenlőség mellett a valóság (leginkább a fizikai adottságok) kialakít bizonyos hierarchiát az állatok között, és ez jelenti a valóvilágot.