Aki eltévedt a halál völgyében járva…

Maly Tivadar messzire tévedt a háborúban. Messzire tévedt hazulról és a családjától, a hitétől és korábbi önmagától, mindattól, amit a múltjának nevezett.

Egy jó családból származó, szépreményű fiatalember

Mály Tivadar – amint azt Koltai András a piarista rend levéltárosa a jászóvári premontrei kanonokrend névtárában (1916) megtalálta – a Temes megyei Vingán született 1895. január 21-én. Gyermekkorát Temesváron töltötte, ahol édesapja a pénzügyminisztérium helyi kirendeltségének tisztviselőjeként dolgozott.

Ifjúsága eszmények jegyében telt – komoly tanulás, szellemi munka, készület a szolgálatra. A tehetséges fiú egyházi pályára készült: 1912-ben a piarista gimnáziumban már mint a csanádi egyházmegye kisszeminarista papnövendéke érettségizik. Az új tanév szeptember 1-én a jászóvári apátságban találja: premontrei novícius lesz, rendi neve Jácint. A teológia első évét fejezi be a szarajevói merénylet idején. A háborús tanévet Pesten kezdi meg: a teológia 2. évfolyama mellett a Pázmányon magyar-német szakos tanárnak készül. Anyanyelvi szinten beszél a magyar mellett németül, latinul, héberül, ógörögül – akkoriban még a holt nyelveket is beszélték. Tanítani akart, hogy maga is eszményeket állítson növendékei elé. Eszményeket személyes példáján keresztül, a kemény munkán át hitről, reményről, szeretetről.

A harmadik teológiai esztendő éppen hogy elkezdődik, amikor 1915 októberében az akkor még Jácint testvér, Mály Tivadar bevonul a seregbe. Érettségizett, jó eszű fiatalemberként – ekkor már komoly tiszthiány van! – egy pancsovai gyorstalpaló tanfolyam elvégzése után decemberben tiszti rangot kap, zászlós lesz. Alakulatával 1916-ban az olasz frontra vonul el.

Bruszilov és a vég kezdete

A háború menetében ekkor döntő események zajlanak. Nagy fordulatszámon működik a „verduni vérszivattyú”, az a mindkét oldalon hatalmas veszteségeket hozó csata, amelyet a németek a franciák végleges megtörésére szántak. Tirolban elindul az offenzíva, amellyel a Monarchia csapatai az olaszokat igyekeznek megragadni és egyetlen csapással bekeríteni. A nyugati szövetségesek „segélykiáltásaira” az oroszok, akiket a központi hatalmak az előző évben alaposan helybenhagytak, de meg nem törtek, elhatározták, hogy megtámadják a Monarchia csapatait.

A támadás vezetésével egy rendkívül tehetséges hadvezért, Bruszilov lovassági tábornokot bízták meg. Okulva az addigi kudarcokból, szokatlan és meglepő taktikával rendelte támadásra csapatait: rövid, de rendkívül pontos tüzérségi tűz, rohamcsapatok kiiktatják az akadályokat a megfelelő pontokon, majd meglepetésszerű támadás következett. Váratlanul nagy sikert aratott: a Monarchia frontja nagydarabon összeomlott, és pokoli harcok után az oroszok szeptemberre újra elérték a Kárpátokat. Falkenhayn kénytelen volt leállítani a verduni támadást, Conrad a tiroli offenzívát – a központi hatalmak 25 000 km2 területet vesztettek el.

A katonai helyzet változásánál azonban több történt. A vereség és a súlyos veszteség aláásta az osztrák–magyar legénység morális tartását. A csapatok kötelékéből 750 000 fő esett ki – a bomlás jeleit mutatta, hogy ebből 380 000 hadifogoly volt. Az oroszok még ennél is többet vesztettek: az ő számlájukon 1 400 000 fő szerepelt. A Bruszilov-offenzíva nem csak a világtörténelem legtöbb halálos áldozattal járó összecsapásainak egyike volt, hanem a cári Oroszország utolsó komoly erőfeszítése. Innen az út egyenesen vezetett – nagyjából fél év alatt! – a februári, majd még néhány hónap után a bolsevik forradalomba.

Aki eltévedt a halál völgyében járva…

Maly Tivadar alakulata a Kárpátokban kapcsolódott be a harcokba, s része volt abban, hogy az orosz gőzhenger végül másodszor is elakadt a gerincen. Arról, hogy mi történt a hegyen, s min ment keresztül hősünk, érdemes felidéznünk néhány évtizeddel később elmondott visszaemlékezését.

„A háború alatt káplán voltam, és felszentelt pap. A Kárpátokban estem fogságba. Láttam minden szörnyűséget: fiatal emberek haldokoltak fagyott végtagokkal a lövészárkokban. Táborról táborra dobáltak minket és egész idő alatt éheztünk a többi fogollyal. Mindannyiunk testét férgek lepték el, és sokan haldokoltak tífuszban. Elvesztettem a hitemet Istenben, és amikor az októberi forradalom kitört 1917-ben, csatlakoztam a bolsevikokhoz. Gyökeresen leszámoltam a múltammal. Onnantól nem voltam többé magyar, pap, keresztény, még csak valaki fia sem. Kommunistává váltam, és ezután csak és kizárólag az is maradtam.”

Elmondása szerint Jácint testvérből így lett Teodor Sztyepanovics Mally, Dzserzsinszkij felfedezettje, a szovjet kémhálózat egyik leghatékonyabb ügynöke, aki számtalan társutas értelmiségit térített meg a kommunizmus hitének, s tett egy végtelenül kegyetlen és embertelen rendszer kiszolgálójává. Főműve a Cambridge-i Ötök (Kim Philby, Donald Maclean, Guy Burgess, John Cairncross ill. Anthony Blunt) csoportjának beszervezése volt, amely az 1960-as évekig, a brit hírszerzés legmagasabb beosztásaiban dolgozott.

Végül őt is utolérte a külszolgálaton dolgozó szovjet ember szokásos végzete. Az egyik szokásos csisztka alkalmával visszarendelték Moszkvába, ahol a szokásos módon letartóztatták, a szokásos módon kihallgatták, s 1938. szeptember 20-án halálra ítélték a szokásos 58-as paragrafus alapján.

Maly Tivadar messzire tévedt a háborúban. Messzire tévedt hazulról és a családjától, a hitétől és korábbi önmagától, mindattól, amit a múltjának nevezett. Egy új hitre tette fel az életét, amely szisztematikusan igyekezett lerombolni a korábbi hitét, s mindazt, amit az a hit tett hozzá az emberiség életéhez. A világ élete munkája nyomán hasonlíthatatlanul rosszabb hely lett, mint volt.

Fotó: Fortepan – Vogl Elemér