Apa lettem

Sokszor hallhattuk, hogy jó lenne, ha nem az apukára kellene figyelni a szülőszobán, de ha mégis rosszul lesz, akkor mielőbb menjen ki, vagy egyáltalán bent se legyen, ha nem bírja a megpróbáltatásokat.

Arról is hallottam, hogy nem feltétlenül a vér és egyéb nem hétköznapi történések látványától lehetünk rosszul, hanem a fájdalmaktól, amit a szeretett nő átél, és amit mi is átérzünk. Ha valamit nem kell látnunk, hát el lehet fordulni, de nem tudunk nem szembesülni párunk fájdalmaival.

Nem hiszem, hogy egy nő igazán fel tud készülni az első szülésre. Feleségem szájából többször is elhangzott, hogy ő nem fog fájdalomcsillapítást kérni, mert tiszta fejjel szeretné átélni az élményt. Kezdetben még tartotta is magát elhatározásához, de nem telt bele sok idő és a burokrepesztés, illetve némi oxitocin felszívódása után megkért, hogy amint meglátom az orvost vagy a szülésznőt, rögtön kérjek fájdalomcsillapítót. Teljesen megértem, hogy a fájdalmak közepette miért gondolta meg magát. Inkább az merült fel bennem, hogy van-e valaki, aki nem kér gyógyszert ebben a helyzetben.

Korábban többször szóba került, hogy szeretnék-e bent lenni a szülőszobán, és bár úgy gondoltam igen, azért fenntartottam a változtatás jogát. De nem kell aggódni, az ember a nagy napon úgyis pontosan tudja, hogy mit kell tennie. Van, hogy fel sem merül, ne legyen bent az apuka, de aki távol tartja magát, azt is meg lehet érteni. Vannak olyan férfiak, akik a látvány után már nem úgy gondolnak párjukra, mint korábban. Bár szerintem ez sem katasztrófa, hiszen ő már nem csak nő, hanem anya is.

Kispapaként a szülőszobán segítettem, ahol tudtam: hoztam zsebkendőt, bíztattam feleségemet, tájékoztattam anyósomat az aktuális helyzetről. A tolási szakaszban azon kívül, hogy feleségem a kezemet marokerősítőnek használta, a fejét tartottam. Semekkora erő nem volt elég, a szülésznő folyamatosan bíztatott, hogy még erősebben húzzam, fogjam meg mind a két kezemmel. A tolási fázisból így legalább én is kivettem a részem, és nem csak lelki támasz gyanánt voltam jelen.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!