Az én testem, az én választásom? Egy érdekes gondolatkísérlet

A legtöbb érv a művi terhességmegszakítás mellett feltételezi, hogy a magzat nem emberi lény. Ez alól kivétel a nő saját teste feletti jogáról szóló állítás, mely szerint a terhes nőnek abszolút joga van a testéhez, a benne hordozott gyermek nem számít.

A test feletti jog kérdését először Judith Jarvis Thomson vetette fel 1971-ben, Az abortusz védelmében c. írásában. A műben arra a következtetésre jut, hogy egy nőt sem lenne szabad kényszeríteni, hogy a testét használja egy másik emberi élet fenntartásához. Thomsonra jut a kellemetlen feladat – elismerni a magzat emberi létét, az érvrendszerének bizonyításához.

Írásában bemutat egy gondolatkísérletet is:

Egy reggel egy eszméletlen hegedűművész mellett ébredsz, egy nagyon híres, eszméletlen hegedűművész mellett. Rájöttek, hogy egy végzetes veseelégtelenségben szenved és a Zenekedvelők Társasága kiderítette, hogy csak te tudsz rajta segíteni. Ezért elraboltak és éjszaka a hegedűművész keringését a tiedhez csatlakoztatták, így a te veséid választják ki a mérget mindkettőtök véréből. A kórház igazgatója ezt mondja: “Nézze, nagyon sajnáljuk, ami történt – megakadályoztuk volna, ha tudunk róla. De mégis megtették, és most a hegedűművész élete magától függ. De ne aggódjon, csak kilenc hónap az egész, míg felépül a betegségéből és biztonságban szétválaszthatjuk magukat.”

Erkölcsi felelősséged-e beleegyezni a helyzetbe? Kétségtelenül kedves lenne, ha így tennél, de kötelező-e így tenned?

Helytálló-e ez a párhuzam?

Thomson szeretné, ha elhinnénk, hogy a terhesség ugyanaz, mint a gondolatbeli hegedűművészhez való hozzákötöttség. Ha ez így van, Thomson érvei lényegében támadhatatlanok. Ha viszont nem, az összehasonlítás elbukik, az érvrendszer összeomlik.

Nézzük, miért van jó okunk elvetni a fenti párhuzamot.

Először is, nem kötelességünk fenntartani idegenek életét, de kötelességünk fenntartani a saját utódunkét. Tegyük fel, hogy az anya a hegedűművész helyett a saját gyermekéhez kötve ébredne? Miféle anya vágná el szándékosan a saját kétéves kisfiának életfenntartó rendszerét? És mit gondolnánk róla, ha mégis így tenne? Magyarán Thomson azt feltételezi, hogy egy anyának nincs több kötelessége a saját gyermekével szemben, mint egy vadidegen esetén.

Másodszor, a gyermek nem egy betolakodó. Pontosan ott van, ahová természetesen tartozik életének ebben a szakaszában. Ha nem az anya méhében a helye, hát hol máshol? Az, hogy egy anya képes a gyermekére valamiféle zavaró tényezőként tekinteni, még akkor is helytelen, ha esetleg mégsem öli meg később.

Harmadszor pedig Thomson képes beállítani az abortuszt úgy mintha egyszerűen a támogatás megvonásáról lenne szó. Pedig több annál – egy gyermek megölése feldarabolás, méreg, vagy összezúzás által. Talán visszautasítanánk a hegedűművész életének fenntartását, de nem ölnénk meg szándékosan!

Vegyük a következő példát. Hazaérkezvén egy idegent találok a házamban, aki meg fog halni, hacsak nem gondoskodom róla. Nem kötelességem segíteni rajta. Viszont ha kidobom a házamból a támogatásom megvonása nevében, az gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy megölöm. Ha egy anya megvonja a támogatást gyermekétől, az szükségszerűen azzal jár, hogy mást is tesz – megöli őt. Megvonni a támogatást – ennyi erővel, egy párnával is megfojthatnánk valakit, a levegő megvonása címén.  Ha az egyetlen lehetőségem a megvonáshoz való jogom gyakorlására egy ember életébe kerül, inkább lemondok róla.

Egy másik példa

Dr. Meredith Williams egy abortuszokat is végző orvos, aki szintén ragaszkodik a nőknek saját testükhöz való abszolút jogához. Mindazonáltal ő sem tudott mit válaszolni a dr. Richard Poupard által bemutatott gondolatkísérletre.

Tegyük fel, hogy egy nőnek borzasztó hányingere van és ragaszkodik hozzá, hogy gyógyszert vegyen be a tünetek enyhítésére. Bár elmagyarázták neki, hogy a gyógyszer súlyos születési rendellenességet okozhat, mégis ragaszkodik hozzá, mondván, hogy a magzatnak úgysincs joga az ő testéhez. Miután az orvosa megtagadja tőle a gyógyszert, maga szerzi meg és szedi be, emiatt a gyermeke karok nélkül születik. Gondolják, hogy a nő bármi rosszat tett? Megbocsátanának neki, tekintve, hogy a saját teste felett rendelkezett? Végül is a magzat egy hívatlan vendég és nincs joga az élethez.

Dr. Williams azt válaszolta, a nő helytelenül cselekedett. Tehát ha egy anya árt a gyermekének az rossz, de ha megöli őt, az rendben van? És egyáltalán miért szólunk bele? Ha egy nőnek abszolút joga van a teste felől dönteni, semmi közünk hozzá, hogy mit tesz a magzattal. Ha tetszik, ha nem, ez az érvelés oda vezet, hogy ha a nőnek joga van dönteni, semmiféle abortuszt illető korlátozás nem helyes. Ennyi. Nem lehet kétféleképpen mérlegelni.

Vegyünk egy utolsó példát. 2004-ben Melissa Rowland-et egy sürgősségi császármetszés elutasításával helyezték vád alá. A kórházi személyzet szerint Rowland visszautasította ikreinek császármetszéssel való megszülését a hegek miatt, amik a testén maradnának. Ennek ellenére a doktorok és nővérek megpróbálták rábeszélni a nőt a műtétre, aki ehelyett inkább kiment elszívni egy cigarettát. Mikor végül megadta magát a kérésüknek, már túl késő volt, az egyik gyermeke meghalt, a másik pedig azonnali orvosi beavatkozásra szorult. Az életben maradt ikernek az anyjához hasonlóan pozitív lett a drogtesztje, kokaint találtak a vérében. Ezt követően Rowland-et letartóztatták gyilkosság vádjával. A Nemzeti Szervezet a Nőkért egy tagja azt nyilatkozta, hogy megdöbbenve látta, hogy Rowland ellen eljárás indul. Végül is, ha a magzatoknak nincsenek jogaik az anyjukkal szemben, miért ne hagyhatnánk egy drogfüggő anyának, hogy elkerülje a műtéti hegeket?

(via)