Családi körkép Hellászból

Gyermeküket daliás büszkeséggel tologató apukák, csinos, teljes sminkben mellettük lépdelő anyukák nem ritka látvány a görög főutcákon. A gyermek itt nemzeti kincs, a fodrász-szalonban a saját hangomat sem hallom a mamákkal lévő csemeték ordibálásától, és ez itt mind természetes. A gyermek az első, a gyermek a minden. Ám mégis drasztikusan esik a népességszám. Mi történik a görögökkel?

A legendásan szoros anya-fiú (és legkevésbé sem meny-barát) kapcsolatok és domináns déli anyatípusok mellett erős az apai jelenlét. Míg Magyarországon az adatlapokon az anyuka nevét kérik, itt csak és kizárólag az apáéra kíváncsiak. A keresztelők népünnepélyek, és rendkívül drágák, mert azt mégsem lehet, hogy pont a mi unokánknál, gyerekünknél spóroljunk, az esküvők ortodox szertartás szerint zajlanak, és általában vasárnap este. Szoros a szövetség az nagymamák, unokatestvérek, nagybácsik és nagynénik szövevényében, a gyermek mindig a nagypapa vagy nagymama nevét kapja, ezért is annyi a tradícionális keresztnév, mint Maria, Evangelia, Konstantinos és Giorgos.

Természetesen szentek neveit kapják a görög gyerekek, az egyik legfurcsább lánynév a Paraskevi, azaz Péntek. Agia Paraskevit az ortodox egyház nagy szentként tiszteli. A generációk még mindig jobbára együtt élnek, ha tehetik, de mégis kicsi a gyermekszületések száma, és évek óta meredeken ível felfelé a válások aránya is.

Válságövezet reményekkel

Ioanna Filippa harmincas kétgyermekes anyuka, kulturális tanácsadóként dolgozik a csodaszép szigeten, Lefkádán, Nyugat-Görögországban. Eleven, agilis, úgy is mondhatnánk, tűzről pattant asszony, férjével hat és nyolc évesek a gyermekeik. Délután találkozunk, egy frappe mellett kérdezem, hogy a hat éve elhúzódó válság milyen hatással van a fiatal családokra: „ A pénzügyi nehézségek mellett talán a legnagyobb baj a „nemzeti depresszió”, ami évek óta súlyt minket. Állandóan rossz híreket kapunk, vagy ha nem kapunk, hát félünk tőlük. Úgy is mondhatnám, hogy általános melankólia telepedett ránk az állandó létbizonytalanság miatt.”

S bár igen családcentrikusak a görögök, sok negyvenes férfi nem házasodott még meg, és igen magas a válások aránya is. „A régi családmodell, amelyben a férfi kereste a kenyeret, hozzáteszem, meg tudta keresni, s az édesanyák otthon maradtak, teljesen megszűnt – folytatja Ioanna. „Ma már a két keresetből a családoknak nagyon meg kell nézni, mire költenek, a luxus kizárt, az alapvető létszükségletek dominálnak.”

Boldog babakorban

Minden negatív sajtókampány dacára – és ebben valóban sok a közös magyar vonás – a hellének igyekeznek még mindig az élet jobbik oldalát nézni. Ioanna is bizakodó, de ezzel a vérmérséklettel nem csoda: „Van egy ógörög mondás, miszerint minden rosszból származik valami jó. Bizakodom, hogy a válsággal lehetőséget kaptunk mi, görög családok, hogy újraértelmezzük életünket és a jövőnket.”   

Miközben szedelőzködöm, a szomszéd asztalnál meglett férfiak kapkodják ki egymás kezéből a karon ülő csecsemőt, a felkiáltásokból hallani, hogy egyikük fiacskája ő. Nem fukarkodnak a becézéssel, nem szégyellik a puszikat. Jól meg is gyömöszölik a nagyokat kacagó kis vasgyúrót. S hogy miként lehetett ennek a gyermekimádó, szülőtisztelő társadalomnak ennyire megroppantani a gerincét? Nos, ennek megválaszolását mindenkinek a fantáziájára bízom.