Cselló a fronton

„Inter arma silent Musae – fegyverek közt hallgatnak a múzsák” – tartották a rómaiak. A rómaiak pedig sok mindent tudtak úgy a múzsák, mint a háború természetéről. Egy fénykép valahol a fronton.

Egy tehetséges és ambiciózus fiatalember

Kerpely Jenő egy arisztokrata családban látta meg a napvilágot 1885. december 1-én. Odahaza fontosnak tartották a zenét: már gyermekkorában hegedülni, majd csellózni tanult és rendkívül tehetségesnek bizonyult. A Zeneakadémián – ahol akkoriban egyebek mellett Kodály, Bartók és Dohnányi is tanult – Popper Dávid tanítványa lett. Párizsi tanulmányútra indult, ahol összebarátkozott a pályája elején járó Pablo Casals-szal. Aztán több év London következett, de koncertezett Németország nagyvárosaiban és Hollandiában is. Élményei hatására egyre inkább a kamarazenélés felé fordult.

1908-tól újra Budapesten találjuk, ahol egy évvel később Waldbauer Imrével – egy kitűnő hegedűművésszel –, illetve Temesváry Antal második hegedűssel és Molnár Antal brácsással vonósnégyest alapítanak. Ez a formáció bizonyos tagcserékkel négy és fél évtizedig keltette életre a zeneirodalom legszebb darabjait – elképesztő munka árán.

Érdemes felidéznünk Molnár Antal 1979-ben adott interjúját, aki a Bartók és Kodály által újonnan írt vonósnégyesek próbájára így emlékezett: „(…) 1909 tavaszától egészen 1910 tavaszáig egyebet sem gyakoroltunk, mint a két új vonósnégyest. A Kodály-kvartettből talán 90 próbát tartottunk, de a Bartóké nehezebb volt, abból több mint százat. Minthogy pedig Waldbauernek az volt az egyik alapelve, hogy csak azt lehet igazán jól játszani, amit az ember kívülről tud, időnként, már úgy az 50. próba körül becsukta a kottát, s azt mondta: betenni a kottát. Becsuktuk. Végigjátszottuk mind a két darabot kívülről. Annyira tudtuk, hogy én például a két vonósnégyesnek a brácsaszólamát máig is betéve tudom.”

Nem csoda, hogy a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes nevéhez fűződik Bartók és Kodály efféle műveinek összes ősbemutatója.

Amikor koncertteremben szól a cselló

A Nyugat 1911. évi 1. számában Bálint Aladár „Kerpely Jenő” című cikkében így ír játékáról:

„A zenekarból széles menetű, mélyen búgó dalolás ömlik kifelé. A cselló dalol. A többi hangszer fölé emelkedve szárnyra kél, nem tudom, honnan szakadtak ide a hangok, hol végződik útjuk: magasba ér-e vagy pedig céltalanul elpusztul? Csak a hangok zengését hallom.

(…)

Érzéseit nemes tartózkodással sohse fokozza le szentimentális álérzések szintjére. A mesterségét komoly szeretettel művelő ember mondja el nekünk élményeit. Megfontolva, ingadozás nélkül, mint aki magától értetődő, egyszerű dolognak látja mindazt, ami sokakat megizzaszt és belekerget a kétségek torlaszába. Sokszor úgy hallom, olyan közel érzem magamhoz a hangokat, mintha valahonnan apám szólítana.

Ez az a játék, mely elfeledteti velünk a technikát; a vonalak, a kottafejek eltűnnek, eltűnik minden, ami kérget von a mélységekből fölbuzogó forrás tükre fölé, az örök emberi következik ezután. Lefoszlanak rólunk az idegen kötelékek és csak emlékeink élnek, egy arcot, egy kézmozdulást látunk, egy eltemetett félórát élünk át ismét.

Férfi kezébe került ez a kiválóképpen férfias instrumentum. A cselló hangja odavezet hozzá, elém tűnik keményrajzú feje; amely masszív, amilyen a játéka.

Írjak arról, hogy Kerpely Jenő ma a legerősebb muzsikusaink egyike? Tudjuk.”

A háború közbeszól

Fotó: Fortepan – SK

Miután kiütött a háború, Kerpelynek is be kellett vonulnia, 1916-ig kint van a fronton, amikoris visszaküldetett Budapestre az 1. honvéd pótzászlóaljhoz. Inter arma silent Musae: a vonósnégyest, ami éppen elindult a világhír felé Kodály és Bartók darabjaival együtt félre kellett rakni, egyenruhát kellett ölteni a haza szolgálatában.

Inter arma silent Musae? E kép tanúsága szerint talált alkalmat és helyet, hogy játsszon. Kerpely Jenő korának ünnepelt művésze, otthonról hozott zeneszeretetével most itt ül –póttartalékos őrvezető – csillagokkal a gallérján, sapkával a fején, hatalmas kincstári kabátban, valahol – Isten tudja hol – egy tábori konyhán szalma és merőkanalak között, (az alumínium dobozokban az ebéd van – megeshet, az egyetlen étkezés a következő 48 órában) és játszik.

Játszik a tőle megszokott szépséges hangon. Játszik, még ha nem is gyakorolhatott annyit, mint korábban.

Játszik a katonáknak. Van közöttük tiszt, aki talán hallotta őt korábban a Zeneakadémián. Altiszt és legénység, a gazdasági hivatal rubrikahuszárai vagy éppen lövészárok napszámos – ők odahaza viszonylag keveset hallhattak efféle muzsikát. Valószínűleg senki sincs közöttük, aki tudná, ki a művész. Ők csak a zenét hallják.

És szól a cselló a fegyverek között…

Kerpely Jenőtől nem találtunk elérhető felvételt. De emitt egy 1906-ból való Kodály adagio, amiben megszólal mindaz, ami szép egy csellóban.