Első gondolatok az apai ösztönről

Mi is az az apai ösztön, és létezik-e egyáltalán? És ha igen, akkor mit értünk ezalatt, milyen példákat látunk rá? Győrfi Pált, Für Anikót, Hegedűs Endrét és Gubás Gabit kérdeztük.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője: „Ahogyan van anyai ösztön, van apai ösztön is. Egyrészt létezik olyan ösztönös késztetés, ami a családalapításra irányul. Bennem ez fiatalabb koromban meglehetősen alacsony volt, aminek az oka valószínűleg az, hogy már akkor is a mentőszolgálatnál dolgoztam, ami nagyjából ki is töltötte az életemet. Nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy apukaként ugyanilyen intenzitással dolgozzak. Ami persze butaság, hiszen a nőkben akkor is felébred a családalapítás iránti vágy, ha mozgalmas az életük. De nálam ez a fajta ösztön sokáig nem működött, inkább a feleségemben volt hangsúlyosabb. Az ő ereje alkotta meg a mostani családunkat, amiben már a harmadik gyereket várjuk. A dolog másik értelmezéséhez hozzátartozik az is, hogy úgy várjuk a harmadik gyereket, hogy a nagyobbik fiam még másik kapcsolatból született. Apai ösztöneim viszont már nála is voltak. Legalábbis ha ez alatt azt is értjük, hogy az apa mit tenne meg adott szituációban a gyerekeiért… Mert ebben az esetben el tudom mondani azt is, hogy bármit. Ha a gyerekeknek bármi bajuk van, azonnal aktivizálódom, hihetetlen energia szabadul föl bennem. És ez így volt a nagyobbik fiamnál is, még akkor is, ha nem éltünk együtt. Az apa feladata ugyanis ösztönösen az, hogy támaszt nyújtson, védelmet biztosítson. Ez pedig nem tudatos és átgondolt cselekvés, ez belülről jön.”

Für Anikó színművész: „Elsősorban a férfiakat kellene erről megkérdezni, de egyik kedves férfi kollégám így fogalmazott: amikor megszületett a gyermeke, úgy érezte, mintha egy kis csónakból tengerjáró hajóvá vált volna. Azt nem tudom, létezik-e apai ösztön, de kisebb-nagyobb felelősségérzet biztosan van. Sőt még érzelmi kötődés is, de azt el kell fogadni, hogy a nők és a férfiak biológiailag teljesen másképp vannak kódolva. A férfi arra, hogy minél többfelé szórja el a magját, a nő pedig arra, hogy megtartsa a férfit és óvja a családot. Ezt talán Karinthy fogalmazta meg a legfrappánsabban: ”Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.”

Egy tehetséges színész a színpadon akkor is el tudja játszani a mintaapát, ha a személyisége amúgy teljesen más, és a való életben esetleg egyáltalán nem neki való az apaság. És ugyanez igaz fordítva is, egy remek családfő is tud rettenetesen rossz apát alakítani. A színpadnak tehát semmi köze a magánélethez. Persze a családok a valós életben is produkálhatnak alap nélkül látványos idilleket a külvilág felé, még akkor is, ha a négy fal között nem olyan rózsás a helyzet. De láthatunk példát ennek fordítottjára is.

Hegedűs Endre zongoraművész: „Emlékszem, feleségem házasságunk korai időszakában – mikor még nem volt saját csemeténk –, többször is megpróbálta, hogy mikor barátainknál látogatóban voltunk, átadja nekem a kisbabájukat. Fogd csak karjaidba, milyen csodálatos érzés – mondta. Én pedig vagy csak kimentettem magamat, hogy nem, vagy olykor nagy félelmek között fogtam meg egy fél percre a kicsi életet. Nem az én gyermekem volt, túl nagy volt a félsz bennem, hogy kárt teszek a csöppségben. Mikor megszületett az első babánk, a legelső alkalomtól kezdve, mikor végre kezeimbe kaphattam Marcinkat, teljesen megváltozott a helyzet. Mint a világ legtermészetesebb dolga, ringattam, becéztem, tornáztattam ölemben a gyermekemet – csak öröm és ragyogás volt lelkemben. Mintha mindig is ezt kívántam volna. Mi ez, ha nem az apai ösztön! A másik gondolat, ami e témáról eszembe jut, az, hogy feleségem régebben csodálkozott azon, hogy éjszaka, amikor alszunk, minden ajtót a házunkban nyitva szeretek tartani. Kell nekem, hogy időben meghalljak minden neszt, így érzem magam komfortosan. Ennek hátterében az húzódhat meg, hogy már törtek be hozzánk. A nehezen felejthető „élmény” hatására szeretem meghallani a kintről jövő éjszakai zajokat. Talán így érzem nagyobb biztonságban a családomat. Ez számomra nyilvánvalóan nem más, mint a férfiúi, családfői védő ösztön. Jó, hogy van – az Úrtól kaptam, mint minden mást is.

Gubás Gabi színművész: „Kell lennie apai ösztönnek is, a páromon ezt magam is tapasztalom. Persze ő természetgyógyász, így ebből a szempontból sok mindenre érzékenyebben reagál, nyilván az ő szenzorai alapból másképp működnek. Nálunk tehát biztosan van apai ösztön. Ennek legnyilvánvalóbb jele az, hogy a gyerekekkel kapcsolatban ő is megérez dolgokat, és ezekről nekem is beszámol. Erre a legkézzelfoghatóbb példa az, amikor ő is kitalálja a kicsik gondolatit. A fiam talán pont azért kezdett el későn beszélni, mert mindketten tudtuk, mit akar, mire gondol. A gyerekekre pedig ugyanúgy rá tudtunk mindketten hangolódni. Ezt az anyáknál talán a születés után is meglévő láthatatlan köldökzsinór könnyíti meg. Ez az, amit az apáknak külön ki kell építeniük. Nálunk egyébként az édesapám is ráérzett dolgokra, és bár a szüleim elváltak, édesapán mindig tudta, mi van velem. Többször előfordult, hogy megérzett eseményeket, mindig keresett azokban az időszakokban, amikor valamilyen változás történt velem. Ilyenkor egy-két napon belül valahogy mindig jött a telefon, anélkül, hogy tudta volna, támogatásra van szükségem.”

A cikk a Képmás 2013. júniusi számában jelent meg.