Értékét vesztett kincsek – üzenet a kartonon

A tábori levelezőlap alkalmas volt mindenféle mókákra. Egy szabadságról a frontra visszatérő szerelmes fiatalember például minden vasútállomáson fel bírt belőle adni egyet, hogy az imádott hölgy érezze: komolyan gondolnak rá.

Értékét vesztett kincsek

Van valami kísérteties és szomorú a bolhapiacok, az antikváriumok avagy az antikvitásboltok felhozatalában. Sosem tudok szabadulni a gondolattól, hogy e régi tárgyak legfőbb értéküket vesztették el: történeteiket. Aranyórák, amelyeket érettségire szoktak ajándékozni, étkészletek, amelyek nászajándékként kerülnek a polcra, fényképek és festmények rég elhalt illetőkről, akiktől örököltük az életet.

És nincs szomorúbb a fillérekért vagy éppen sok tízezrekért vesztegetett háborús relikviáknál. A golyó súrolta kulacsnál, a gránáthüvelyből faragott emléknél, a garmadában álló piszkos szalagú kitüntetéseknél, egy életre szóló hivatást jelképező tiszti kardoknál, lyukas rohamsisakoknál. Halálos kalandok, kétségbeesett vagy eszeveszett hőstettek, becsületes szolgálat emlékeinél.

Hogyan kerültek oda? Kellett a pénz: nehéz időkben gyógyszerre vagy lakbérre, később egy felesre vagy egy szép szemű lány virágjára. Elveszett, elkallódott, ellopták. A következő nemzedékek már nem értették, nem ismerték, nem becsülték a történtek értelmét. Kihalt a család és már nem volt senki, aki kézbe vegye, mert nem születtek meg a gyermekek, akik a nagypapa vagy a dédapa dolgait kézbe vegyék, történeteit meghallgassák és továbbmeséljék.

A tábori levelezőlapok kupacaira külön igaz mindez. Üzenetek, amelyek egykor útra keltek, hogy hírt adjanak a távollévőkről. Üzenetek, amiket így a múltnak ama bizonyos mélységes mély kútjából kiemelhetünk.

Ne a tárgyaihoz, hanem az emlékeihez ragaszkodjon az ember. DE az emlékeihez ragaszkodjon.

Mi az a tábori levelezőlap?

Az e-mail korában, amikor egy gombnyomásra a föld szinte bármely pontjára küldhetünk üzenetet, van valami nagyszerű egy ilyen levelezőlapban, amivel el kellett cammogni a postaládához, be kellett dobni – és várni kellett. Sokat kellett várni, hogy odaérjen – és még többet, hogy megérkezzen a válasz. Azt hiszem, nem szükséges ecsetelni milyen fontos szerepet játszott a hadrakelt sereg morális erejének fenntartásában egy-egy ilyen üzenet – otthonról. Abból az otthonból, amiért a harc folyt.

Ennek megfelelően a tábori posta a maga idején „komoly fegyvernem” nagy mutatvány volt. A „Magyarország az első világháborúban” című lexikon szerint az 50 háborús hónap alatt mintegy másfél milliárd (havi átlagban 30 millió) levelet és lapot továbbított, emellett kb. 227 millió postautalványt, kb. 520 000 pénzeslevelet, 36 millió ajánlott levelet és kb. 17 millió csomagot.

A tábori levelezőlap mérete 10,5x 15 centis, az állami kiadású magyar nyelvű változata rózsaszín. 1 fillérért árulták darabját és a katonák ingyen adhatták fel.

Az üzenet célba juttatásakor gondolni kellett az emberre, aki a hivatalban figyelt. A cenzúrának fontos szerepe volt a hadrakelt seregnél: nem lehetett küldeni egyetlen félszót sem, ami bármi módon veszélybe sodorhatta a katonai érdeket – s vele a bajtársak érdekeit. Nem csak a nagytestvér, de az ellenfél nagytestvérei is figyeltek.

Minden alakulatnak volt tábori postaszáma, amit címzés helyett a lapra kellett írni. Ennek következtében odahaza nem lehetett tudni, hogy ki hol van éppen pontosan. Nagy bemozdulások idején, például egy offenzíva küszöbén a zöld színű levelezőlapra egy piros színű mondatot nyomtattak 9 nyelven: „Egészséges vagyok, és jól érzem magam.” Ezt aztán alá lehetett húzni és elküldeni. Ez volt a híradás. Ennek a lapnak megvolt az egészségügyi változata is: itt a könnyen megsebesült, sebesült, súlyosan megsebesült, beteg, súlyos beteg opciók közül lehetett választani.

A tábori levelezőlap külön műfaj. Pár sor. Valahol félúton az sms és az e-mail között. Rendkívül takarékos. A leggyakrabban néhány gyorsan odavetett sor: a harcok szünetében, két pofozkodás vagy fedezékben való dekkolás közben. Tintaceruzával vagy ceruzával.

A tábori levelezőlap alkalmas volt mindenféle mókákra. Egy szabadságról a frontra visszatérő szerelmes fiatalember például minden vasútállomáson fel bírt belőle adni egyet, hogy az imádott hölgy érezze: komolyan gondolnak rá.

Pár sor

Ezt a tábori levelezőlapot a román fronton adták fel. Ebből a néhány semmi sorból is érezzük: akik távol vannak komolyan gondolnak egymásra.

Ez az üzenet, most az én gyűjteményembe sodródott. Most hozzád is odaért, Kedves Olvasó!