Hírek a ködből –történetek Maderspach Viktor háborús találkozásai közül

A köd olyan sűrű volt, hogy a lovak fülét alig lehetett látni. Kísérteties, homályos körvonalú lovasok haladnak el mellettünk. Egymáshoz való közelségünknek ideje az életnek egy rövid pillanatára van összeszorítva.

Maderspach Viktor jól ismerte a természetben való élet, egy magától értetődő élet ősi szabályait. Gyermekkora óta alaposan bejárta, s ezért nagyon jól ismerte Dél-Erdély hegyeit és völgyeit, forrásait és erdeit, ösvényeit és csapásait, az időjárás megváltozásának jeleit, az állatait és növényeit, s mindazokat az embereket, akik a Tündérkertet akkoriban benépesítették: román pásztorokat, olasz eredetű barábereket, német ajkú bányászokat és magyar parasztokat.

A bécsi egyetemen mérnöknek tanult, majd sokfelé utazott a világban. Kitűnően beszélt a magyar mellett románul, németül, angolul, olaszul, de „elközlekedett” franciául és törökül is. Aztán hazatért és iszkronyi kúriáján családot alapított. Kitűnő mérnökként szerencsés kézzel igazgatta vállalatait és birtokait. E munkájában akasztotta meg a hadüzenet.

Önként

39 esztendős ekkor: elvileg a katonáskodáshoz már nem éppen fiatal. Testi adottságairól azonban mindennél többet mondanak Kittenberger Kálmán 2 évtizeddel később keletkezett sorai: hat X-szel a vállán is képes volt egy útmérnökként átdolgozott nap után Mátyásföldön kerékpárra – figyelem! nem motorkerékpárra! – szállni, és másnap reggel Szegeden munkára jelentkezni. A napi kemény munka után este pedig leült az íróasztalához, hogy megírja azt a cikket, amit a vadászlapba vártak tőle.

Huszárként már az orosz fronton kitűnt bátorságával, körültekintő csapatvezetésével, sikeres vállalkozásaival. Éppen szabadságon volt Iszkronyban, amikor 1916. augusztus 27-én a románok – királyuk esküje ellenére – megtámadták Erdélyt. Maderspach a tőle megszokott határozottsággal intézkedett: feleségét és gyermekeit vonatra tette, majd jelentkezett a szerveződő védelem vezetőjénél. Helyismeretét különítmény parancsnokként tudták a legjobban hasznosítani: mélyen az ellenséges vonalak közé kellett mennie, hogy híreket szerezzen, foglyokat ejtsen, vasútvonalakat rongáljon meg, vezetékeket vagdosson – alkalmasint pedig a felvonuló saját erőket vezesse a hegyi utakon.

Maderspach tette, amit tennie kellett – s annál jóval többet is: a hadjárat sorsát eldöntő csaták és manőverek sorsa fordul meg kis csapatán. Egyebek mellett úttalan utakon ő vezette állásába azt a bajor hegyi alakulatot, amely az Erdélybe tört románok háta mögött lezárta a Vöröstoronyi szorost, s ezzel megpecsételte a román 1. hadsereg sorsát. A németek is felfigyeltek a sok nyelven beszélő, a terepet jól ismerő, rámenős huszártisztre és a román hadjárat idejére kikérték a császári és királyi hadseregtől.

Hírek a ködből

Bukarest elfoglalása után továbbra is a csapatok éle előtt jár lovas különítményével, hogy megszerezze az előnyomuláshoz feltétlen szükséges felderítési adatokat. A bátran, de helyenként szakmai értelemben rendkívül rosszul harcoló és híresen rosszul vezetett román sereg ekkorra már mindenütt bomlóban volt.

Egy reggel leszállt a köd, s elborította egész Havasalföldet.

„A köd olyan sűrű volt, hogy a lovak fülét alig lehetett látni. Az egyedüli útmutató az iránytű volt. Sok szekérnyom és lópata által ragadós péppé dagasztott szekérúton haladtam. (…)

Kísérteties, homályos körvonalú lovasok haladnak el mellettünk. Ugy találkozunk, mint Pierre Loti ’Izlandi halászok’ című regényében a két hajó. Egymáshoz való közelségüknek ideje az életnek egy rövid pillanatára van összeszorítva. Feltünnek, alig veszik egymást észre és újra eltünnek. A szem, mint külső benyomásokat közvetítő szerv szinte teljesen ki van kapcsolva. A recehártya ugyan felvesz valami tompa fénybenyomást, de azt nem lehet látásának nevezni. A szürke homály majdnem épp oly bénító, mint a teljes vakság, a fekete sötétség.” – írja Maderspach Viktor.

Ilyenkor lelassult a háború. Lelassult az üldözés – sem az automobilokkal, sem a lovakkal nem lehet rohanni. Elhalt az ágyútűz is: a figyelők nem tudnak célokat adni, és a találatok helyét sem lehet megfigyelni. Úton csak a felderítők vannak. Ők pedig jó, ha nyitva tartják a szemüket: minden meglepetés végzetes lehet. Minden találkozás egy meglepetést hozhat.

„Velünk szemközt jövő csapatokkal találkoztunk. A hangos magyar szó messziről megnyugtatott, hogy nem állunk az ellenséggel szemközt. (…)”

Ezen a nyelven igazán senki más nem szokott a ködben bolyongva beszélni.

„Magyar szóval üdvözöljük egymást. Valaki megismeri a hangomat. Nevemen szólít: ’Öcséd Bukovinában megsebesült.’ Egy mérges nyíl, mely rossz szándék nélkül volt kilőve, kedélyileg mégis pár napra megnyomorít.”

A hír hozójának arcát elborítja a félhomály. De mint kiderül, nincs nagy baj. Napok múlva Buzeu-ban hősünk összefut a kilences népfölkelő huszárezred néhány tisztjével, s azok megnyugtatják: testvére valóban megsebesült a Mesztikanestyinél lefolyt harcokban, ám sebesülése nem súlyos és gyorsan gyógyul.

De történik más is…

„Ilyen kísérteties ködalakok szájából tudtam meg, hogy I. Ferenc József királyunk meghalt.”

A hír egy korszakot zár le. Egy korszakot, ami a szabadságharc idején kezdődött – nem csak a nemzet, de a Maderspach család számára is.

A Magyarországra a 18. században Tirolból bevándorló család Dél-Erdélyben telepedett meg: bányászattal és vasgyártással foglalkoztak. Nagyapja Ruszkabányán kemény munkával jól jövedelmező vasgyárat épített, ami a szabadságharc idején a honvédsereg számára szállított fegyvert és felszerelést. Világos után az Erdélyen át visszavonuló Bemet, nagyanyja megvendégelte és elszállásolta. Mindezért a helyi túlbuzgó schwarz-gelb hiéna – egy bizonyos Gröber százados – nyilvánosan félmeztelenre vetkőztetve megvesszőztette. Nagyapja nem tudja elviselni a szégyent: főbe lőtte magát. Fiai a szájhagyomány szerint, amikor évek multán egy alkalommal összefutottak a századossal valamely úri kaszinóban, kemény elégtételt vettek. Alaposan helybenhagyták az illetőt: eltörték a hátán a kezükben lévő biliárd dákót.

Ferenc József aztán a kiegyezésnek köszönhetően trónbitorlóból Magyarország apostoli királya lett. Elérkezett a Monarchia felívelő korszaka, amely magával hozta a gyáripar fejlődésével a bányászat fénykorát is. Mindebből a Maderspachok is kivették a részüket: bányát és erdőbirtokot műveltek, gyárat igazgattak – s nem mellesleg, amint arról már szót ejtettünk – vadásztak. Gondot viseltek munkásaikra, és szorgalmas munkával építették azt, ami az övék volt. Ennek vetett véget a hadüzenet. A haza védelméből Maderspach Károly unokái is mind kivették a részüket.

Ferenc József egy egész korszakot átölelő uralkodása véget ért a család számára ott, a ködben.

Felszáll a köd

A szembejövőktől más dolgokra is fény derült:

„De kedvező hírek is érkeztek. Kulcser tábornok megadta magát és egész hadseregének roncsaival útban van valamely fogolytábor felé. Sivó egy teljesen pacifikált országon át békemenetekben siet kelet felé, hogy az ott várható döntő ütközetekben részt vehessen.

A köd eloszlott és most már erőltetett menetben haladunk kelet felé.” – írja hősünk.

Az út tovább vezet: a román hadjáratban aratott fényes győzelem, s azon keresztül a háborús vereség, az összeomlás felé, amely után nem csak Ferenc József birodalma foszlik semmivé, de Erdély is elvész, s vele a Maderspach család is földönfutóvá lesz.

Hősünk mindenhol ott van, ahol úgy érzi, fegyveres kézzel tehet még valamit a hazáért: harcol a Székely Hadosztályban, majd hazamegy Erdélybe, hogy folytassa addigi életét. Innen aztán menekülnie kell: kalandos úton tör magának utat, havasokon és városokon át. Részt vesz a nyugat-magyarországi harcokban – míg végül a trianoni Magyarországon új életet kezdhet.