„Kedves Mikulás, vagyis Anya!”

Kedves Mikulás, vagyis Anya!” Így kezdődik az idei Mikulásnak írt levél, amit a fiam írt és tett ki az ablakba. Tíz éves, rég tudja , mi a helyzet, de mégis: 12 éves nővérével együtt évről évre lekörmölik, mit is kérnek, és ugyanúgy odarakják az ablakpárkányra, mint akkor, amikor még kicsik voltak. Már csak a kishúguk kedvéért is.

A kishúguk 8 éves. Ő még hisz a Mikulásban, pontosabban: nagyon akar hinni, miközben érzi, rezeg a léc, valami nem kerek, de akkor is. Két nagytestvére pedig besegít neki, hogy megmaradhasson hitében: ők is ámuldoznak és ujjonganak, amikor reggelre eltűnnek a telekörmölt papírok az ablakból, és helyette megjön a Mikulás levele amit ráadásul mindig krampusztappancsok nyomai tarkítanak. Mert ők (mármint a krampuszok) már csak ilyenek: összejárkálnak mindent, kilopják a szaloncukrot a csizmákból és máshová teszik, összekeverik az ajándékokat (ebből is látszik, hogy anyának ehhez semmi köze, mert hát hogy is keverne össze egy anya egy halom csoki közül bármit is, miközben a súrolástól fáradtnak pihegő csizmákba próbálja begyömöszölni a finomságokat! Na ugye, hogy sehogy!)

A legkisebb ebben az évben két levelet is írt. Az elsőben egy mobiltelefont kért a Mikulástól, de valahogy anya nem rákérdezett, hogy hm, hm, vajon mit írtál abban a levélben? Hiába, az anyáknak egyszerűen csalhatatlan megérzéseik vannak. A levél egyébként így hangzott. „Kedves Mikulás! Én csak azt írom, amit én szeretnék. Telefont. Vagy döncs (sic!) te.” Amikor azonban némi szülői ráhatással („őőő…a Mikulás SOHA nem szokott telefont hozni, csak finomságokat, én legalábbis úgy tudom, khm…khm…”), egy második papír is került az ablakba, a következőkkel: „Kedves Mikulás! Sajnálom az előbbi levelet. Én Raffaellot kérek szépen, Meg Kinderojást meg Maoamot és azt, amit te gondolsz.”  Valamiért ekkor Anya szobájából halk, megkönnyebbült sóhaj hallatszott.

A legnagyobb leánygyermek ezt írta: „Kedves Mikulás! Én olyan filctollakat szeretnék, amik világítanak a sötétben. (Lehetőleg több színt.) Köszönettel: Anna. U.i.: Ez azért fontos, mert Ábel ajándékához kell. Úgyhogy légysziiiii! Megint Anna.”

És végül, a rend kedvéért álljon itt a címadó levél is a maga teljes valóságában:

„Kedves Mikulás (vagyis Anya)! Ezeket az édességeket szeretném:  fehér Kit-Kat golyó és egy olyan gumicukor szett, amiben kábé (!) minden Haribo benne van. Előre is köszönöm: Ábel 2015.11.28.”

A Mikulás meg a konyhában nagyokat mosolygott mindeközben a szakálla alatt. (És ez most nem gender-elméletes cikk.)