Kiszakadni a mókuskerékből – így lehetsz újra önmagad

10 anyuka, 10 történet – az egyikben talán magadra ismersz, mert hasonló a tiédhez! Édesanyák mesélnek küzdeni akarásról, depresszióról, elhivatottságról. A babakocsis futás ma már nemcsak egy hóbort, hanem életstílus is. 

A Fuss Babakocsival Egyesület készített egy fotósorozatot – amit mi már korábban bemutattunk nektek itt-, mellyel az volt a céljuk, hogy megmutassák, hogyan futnak a magyar anyák. Az ötlet annak a reklámnak az apropóján született, melyben pár hónapja egy vékony modell babakocsival fut bikiniben. Hogy mi volt ezzel a baj? Nyári Fruzsina, az Egyesület vezetője szerint a negatív kommentek leginkább azért voltak, mert egy gyönyörű, vékony modell futott. „Nem tartották életszerűnek, aminek kifejezetten örültem, mert így lehetőségünk volt megmutatni, hogy hogyan is van ez a magyar valóságban.”

Ennek köszönhetően született meg a „10 anyuka, 10 történet” kampány. A képeken minden anyuka őszintén mondja el személyes történetét, a saját motivációját és problémáit, amivel szembe kellett néznie az életében. 10 különböző élethelyzetben lévő anyuka meséli el személyes történetét, osztja meg, hogy milyen változásokon és nehézségeken ment át gyermeke születése után, hogyan nyerte vissza önbizalmát, fittségét, talált új barátokra, mászott ki akár a depresszió mély gödréből. A kampány azért telitalálat, mert könnyű a „szereplőkkel” azonosulni, mivel szinte minden anyuka számára ismerős, hogy mennyire nehéz kialvatlanul, több gyermekkel, túlsúllyal és segítség nélkül rávenni magunkat arra, hogy sportolni kezdjük. A képeket Zákány Gergely készítette.

És, hogy miért fut babakocsival egy anyuka? Elmeséli a depresszióból kimászó Reni, a kétgyermekes Éva és Fruzsi, az Egyesület vezetője.

Szatmáry Éva már a mozgalom kezdetén csoporttag lett a Fuss Babakocsival Egyesületnél. Akkor még futó babakocsija sem volt, de az Egyesülettől kapott, hogy legyen mivel belevágni az edzésekbe. A lelkesedés az idő múlásával sem hagyott alább, így Éva azóta már a 17. kerületben szervez közösségi futásokat. Harmincöt évesen, két gyönyörű lány anyukájaként egyáltalán nem bánja, hogy belefogott a babakocsis sportolásba.

„Soha nem voltam sportos alkat. Súlyfelesleggel küzdök mióta az eszemet tudom, ráadásul műtött mindkét lábam. A sport valamilyen szinten mindig része volt az életemnek, de az volt a jellemző hogy belekezdtem, majd egy-két év után abbahagytam egészségügyi vagy anyagi okok miatt. De az is előfordult, hogy csak szimplán meguntam. Futni gyerekkoromban utáltam, aztán pár éve újból neki kezdtem fogyás céljából. Ennek a nagy lendületnek egy visszér műtét pár hónap után véget vetett, majd várandós lettem. Problémás terhességből 38. hétre császármetszéssel megérkezett kicsi súllyal Lara. Az elején minden csodaszép volt, aztán elkezdtek a barátok eltűnni mellőlem és visszatértek a szürke hétköznapok. De nekem szükségem volt a társaságra, kezdtem belefásulni a mindennapokba, hiányzott a mozgás. A súlyom az igény szerinti szoptatás alatt felfelé kúszott, utáltam a testem minden porcikáját.

Ismerős útján rátaláltam a Fuss Babakocsival mozgalomra. Felcsillant a szemem, ez kell nekünk, nem kell függeni senkitől, hogy tud-e vigyázni a gyerekre vagy nem, amíg én futok. De a bátorságom nem volt meg, gyártottam nap, mint nap a kifogásokat, miért is nem indulok meg. Ez ment 2 hétig, aztán megtört a jég erőt vettem magamon, felvettem a tréningruhám, az edzőcipőm, beültettem az akkor 10,5 hónapos lányomat a négykerekű babakocsiba és „lefutottam” babakocsis futóként életem első 1-1,5 km-ét. Nehéz volt, de fantasztikus érzés, szemmel láthatólag Larát sem zavarta, hogy a délelőtti sétája kicsit dinamikusabb lett. Rendszerint elaludt, míg én futottam.

Hogy miért futok? Futok az örökletes visszérgondok, a trombózis megelőzése miatt. Futok, hogy egészséges legyek! Futok, hogy a gyerekeimnek példàt mutassak, hogy a sport az életük része legyen és, hogy büszkék legyenek ràm.”

A szülés utáni depresszió nagyon sok nő életét megkeseríti, de a többség nem beszél róla. Reni őszintén vall érzéseiről, és arról, hogy a babakocsis futásnak köszönhető, hogy a kisfia újra visszakapta a boldog anyukáját.

„Anyává válni nem csak azt jelenti, hogy minden rózsaszín és tökéletes, ezt ma már tudom. Kisfiam nagyon hasfájós volt, korán kezdődött a fogzás is, sok volt az éjszakázás, sírás és kudarcként éltem meg, hogy nem tudtam neki segíteni. Ezzel párhuzamosan azon kaptam magam, hogy 15 kilóval nehezebb vagyok, mint mikor hazajöttünk a kórházból. Mindezt pár hónap alatt. Eltűntek a “barátok”, kisfiam apukája sokat éjszakázott, teljesen magamra maradtam. Úgy éreztem, hogy minden probléma megoldása rám vár, rámszakadt minden. A sok éjszakázás, nem alvás, hibák keresése önmagamban teljesen kivett belőlem minden energiát, elfáradtam testileg lelkileg. Nem akartam utcára menni, elhagytam magam, feküdtem, elláttam a teendőimet de belül üres voltam. Tényleg éreztem, hogy baj van. Felmerült egy pszichológussal való találkozás is és ezt nem csak én lattam így. Itt jön képbe drága barátnőm. Csak annyit mondott, hogy menjek, más nem számít. Mindegy mennyit, csak menjek. Elmentünk aznap és futottunk 2 km-t. Itt valami megváltozott. Onnantól nem volt megállás. Jöttek a kilométerek, mentek a kilók. Igazán most kezdtem el érezni pár hete, hogy tényleg minden rendben van. Valószínűleg már előtte is, csak engem annyira lefoglalt a futás, hogy nem is törődtem vele.

Mit adott nekem a futás? Visszakapta Zente az igazi anyukáját, újra rátaláltam önmagamra, bekerültem egy szuper csapatba, megismertük egymást, együtt futunk, beszélgetünk, szórakozunk. Zente nagyon szereti a közös edzéseket, ha nem így lenne, nem futnék vele. Hogy mutatna egy futkározó anyuka síró gyerekkel a babakocsiban? Itthon alszik 45 percet az ágyában, a friss levegőn 2-3 óra az átlag. Beszélgetünk közben, eszik, iszik, nasizik, mesekönyvet nézeget, ami épp aktuális. Futás után pedig irány a játszó, ne csak én fáradjak el.

A közösségnek köszönhetően újra megszerettem az embereket. Ez a legfontosabb. Év elején már ott tartottam, hogy a telefont se vettem fel senkinek, nem találkoztam senkivel, tényleg baj volt velem. A fuss babakocsival egyesület nagyon sok anyának, családnak nyújt segítséget, támaszt, motivál az egész csapat. Csak ajánlani tudom mindenkinek.”

Hamarosan újabb taggal bővül a Nyári család, így már a papa és a mama kezét is lefoglalja majd egy  babakocsi…

„Nekem férjem kezdett babakocsival futni. Én nem voltam a futás szerelmese, de mindig kiegészítő sportom volt más mellett a testsúlyom megtartása és állóképesség miatt. Viszont szülés után bezárva éreztem magam, és a babakocsis futás szabadságot adott, életet vitt a pelenkázás-szoptatás körforgásába, energiát adott. De ami igazán függővé tett, az a közösség és a Fuss babakocsival mozgalom által kapott új barátok. Együtt sportolni, versenyezni csodálatos.

Anyaként megváltozik az életünk, a testünk, a napi ritmus. Ezt nem mindig könnyű megélni, feldolgozni. Kialvatlanság, túlsúly, megfelelés az új helyzetnek sok stresszel is járhat. Ennek levezetésére a sport tökéletes, a babakocsis futás pedig azért ideális, mert nem kell alkalmazkodni órarendhez, nagymamához és bűntudatunk se lesz, hogy „lepasszoljuk” a pár hónapos babánkat. Bármikor felhúzzuk a futó cipőt és kitoljuk a 3 kerekű járgányt és már indulhatunk is. Altató időben kifejezetten hasznos a kocogás, mert akkor biztosan jó nagyot alszik gyermekünk a levegőn, mi pedig töltődünk a sportolással. Anyaként hajlamosak vagyunk mindent megvonni magunktól és utolsónak tenni magunkat a sorba. Ha babakocsival futunk, akkor rengeteget tehetünk magunkért, a jó közérzetünkért, testi-lelki fittségünkért, így könnyebben helyt tudunk állni a hétköznapokban, kiegyensúlyozottabbak lehetünk.”

És ha azt hinnénk, hogy ez csak az anyák sportja, akkor tévedünk, az apukák is egyre inkább kedvet kapnak a közös családi edzéshez. Az édesapák száma növekszik, mert látják feleségükön, hogy mennyire jót tesz nekik a babakocsis futás, kipróbálják, majd rákapnak. Illetve közösségi eseményeinken összebarátkoznak a családok, az apukák is.

Ebbe az összetartó társaságba bárki bekerülhet, hiszen az ország több potján tartanak edzéseket és alakítanak ki szervezett közösséget. Ráadásul a futáshoz alkalmas babakocsit kölcsönözni is lehet az Egyesülettől, így az anyagiak miatt sem kell a fejünket fogni.

“Kezdők is jelentkezzenek bátran! Jellemzően hobbi sportolók vagyunk mind, nem kell félni. Ráadásul fokozatosan tér vissza mindenki szülés után a futáshoz, gyors gyaloglással, kis távokkal és lassan mivel túlsúly van és viszonylag rossz kondi. A sok-sok bejegyzés az egyéni futásoktól, személyes sikerek és kudarcok mind, mind inspirálják a csapat összes tagját, hogy akár egyedül is rendszeresen sportoljanak, célokat tűzzenek ki. Aki egyszer kipróbálja, általában megszereti, rákattan, hogy együtt sportolhatunk és versenyezhetünk. Próba- szerencse, gyertek!”