Miért mondom mindig a gyerekeimnek, hogy szeretem őket, miután valami butaságot csináltak?

Elmondani a gyerekeinknek, hogy szeretjük őket, minden perc tökéletesen alkalmas, ám egy anyuka, akinek gondolatait alább olvashatjátok, úgy véli, ha a kölykök még valami hülyeséget is csináltak, különösen fontos, hogy tudják: most is szeretik őket a szüleik.

„Tudod, nem vagyok tökéletes“ – mondta egy nap a nyolcéves fiam, amint épp kifelé ment a bejárati ajtón, hogy megvárja az iskolabuszt a sarkon. Ettől a mondattól azonnal megállt bennem a mondat, amit épp utána akartam kiabálni mérgemben. Aznap reggel a fiam igencsak kihúzta a gyufát. A férjemnek ritkán kell közbeavatkoznia ilyen esetekben, de most megkértem, hogy segítsen, ami sikerült is: mennydörgő hangja végre hatott, és a fiamnak sikerült nagy nehezen elkészülnie.

Mondtam a fiamnak, hogy tényleg fontos, hogy egyedül elkészüljön, mert közben muszáj gondoskodnom a kistestvéréről, és nincs segítségem, és ő csak feszegeti a határokat, aminek az lesz a vége, hogy lekési a buszt.

Aztán elhangzott az a bizonyos mondat kifelé menet, és akkor rájöttem, hogy nem hagyhatom így elmenni itthonról. Nagyon kevés időnk volt, és még mindig ingerült voltam, de valahogy sikerült kipréselnem magamból a következőket:

„Ma nagyon fontos lett volna, hogy segíts nekem, és mivel nem tetted, ezért mérges lettem rád. De tudnod kell, hogy szeretlek, bármit is csinálj! És apa is szeret, ugyanígy. Ez sosem fog változni, kerülj akármilyen helyzetbe is! Nem volt jó reggelünk, de attól még lehet egy jó napunk!”

Megöleltem és éreztem, ahogy a feszültség elillan mindkettőnkből. A kisfiam abbahagyta a sírást, én pedig még egyszer megsimogattam a haját, majd kiengedtem az ajtón. A busz épp akkor állt meg. A fiam már rohant is, de a busz ajtajából azért még egyszer visszafordult: „Szia, anya! Délután találkozunk!

És ekkor jöttem rá, milyen fontos, hogy feszült helyzetben mindig tudatosítsuk a gyerekeinkkel, hogy akkor is szeretjük őket, ha épp kiabálunk velük. Egy gyerek ugyanis nem tudja ezt feltétlenül és magától értetődően, viszont, ha elmondjuk nekik, azzal hatalmasat segítünk rajtuk!

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyerekeken ne kérnénk számon a tetteiket és ne tanítanánk meg nekik, hogy ha valami butaságot csinálnak, annak következményei vannak. Viszont ezzel egy időben fontos, hogy lássák: együtt érzünk velük és számíthatnak megértésünkre, vagy legalábbis arra a tudatra, hogy ettől még szeretjük őket.

Aznap este a fiam nem játszhatott a tabletjével, mert ez volt a büntetés a reggeli engedetlenségért, de egyáltalán nem érezte igazságtalannak a kütyümegvonást, annak viszont nagyon örült, hogy a reggel végül is jól végződött.

És teljesen igaza volt, amikor azt mondta: ő nem tökéletes. Egyikünk sem az – ahogy szülőnek sem vagyunk tökéletesek. És mindannyian, mindennap tanulunk egymástól, magunktól, az élettől – együtt.

Forrás: Babble (via)