Négy fiú, az 1-esek zászlaja, meg a halál
A Szirt család nagy hagyományokkal rendelkező honvéd család volt. Mind a négy fiú az elsők között jelentkezett, s mind a négyen az 1-es honvédekhez vonultak be: „Erzsébet királyné zászlaja alatt sorakoztak”.
A Szirt család nagy hagyományokkal rendelkező honvéd család volt. Mind a négy fiú az elsők között jelentkezett, s mind a négyen az 1-es honvédekhez vonultak be: „Erzsébet királyné zászlaja alatt sorakoztak”.
A Szirt család nagy hagyományokkal rendelkező honvéd család volt. A nagypapa miután a gettó kapui 1848-ban mindkét irányból megnyíltak, önkéntesnek állt: a szabadságharc honvédjeként szolgált, s egy karját áldozta a magyar szabadságért. Az apának Bosznia-Hercegovina okkupációja jutott – ő is megsebesült a hazáért, és bátorságáért kitüntették.
A családban négy fiú nevelkedett: Oszkár, József, Miklós – illetve az örökbe fogadott Szirt-Kondor Oszkár. Mind a négyen az elsők között jelentkeztek, s mind a négyen az 1-es honvédekhez rukkoltak. Ahogy akkor mondták: „Erzsébet királyné zászlaja alatt sorakoztak”.
Egyikük sem kímélte magát. A civilben tisztviselő Szirt-Kondor Oszkár hadapród 1914 decemberében szakaszparancsnokként a Kárpátokban vezetett egy rohamot, amikor elesett. A 23 éves fiatalember sírja sohasem került elő.
1915. július 20-án a legidősebb fiú, a hadnagyként harcoló Oszkár – civilben műegyetemi tanársegéd, tehetséges festőművész – halt hősi halált. Az addigi harcokban már háromszor sebesült, de felépülve negyedszer is a frontra kérte magát. A Bug mentén harcolt, a Stychor melletti csatában. Ellentámadásra vezette a századát, amikor szívlövést kapott. 25 évet élt.
1917. szeptember 29-én József, a legfiatalabb testvér, aki békeidőben szintén tisztviselőként dolgozott, az olasz fronton, a Monte San Gabriele-n vezetett egy rohamcsapatot. Kézigránátokkal tisztították meg az ellenséges állásokat, majd azok elfoglalásakor szívlövést kapott. 20 éves volt ekkor. Az ő sírját sem találta meg soha a család.
A negyedik testvér, Miklós, a világháború egyik legborzalmasabb helyszínén, a Monte San Michéle-én, a legendás Szent Mihály hegyén esett hadifogságba. 1915. december 8-án századát az olaszok egy vízmosásban felmorzsolták és maga többször megsebesült. Az olasz hadifogolytáborban felépült, majd háromszor is szökni próbált. Végül 1918 márciusában – miután őrültnek tettette magát – egy fogolycsere alkalmával hazaengedték. Némi pihenő után ismét frontszolgálatra jelentkezett és szolgált egészen az összeomlásig.
Történetüket a Hadviselt zsidók Aranyalbumában olvastam, amelyet 1938-ban kezdtek el összegyűjteni a Nagy Háború poklait megjárt magyar honvédek, hogy a zsidótörvények idején elmondják társaik történetét. Azokét, akik a hazáért, a nemzetiszín zászló alatt harcoltak és estek el, messze idegenben, sosem hallott nevű települések határában, s azokét, akik megtették a magukét, s hazajőve újrakezdték az életüket. Azokét a fiúkét, akik velünk voltak, de mégis kitagadtak a nemzetből – s akik közül sokakat halálra adtak. A családokét, akik végérvényesen elvesztettek valakit.
(Fotó: Fortepan – Jankó Attila)
