Ruha, étel, elveszett családtagok… – a Magyar Vöröskereszt szerepe 1956-ban
A Magyar Vöröskereszt 1881-ben jött létre, s azóta egy rövid szünetet leszámítva folyamatosan tevékenykedik. A szervezet történetének egyik legfontosabb időszaka az 1956-os forradalom és az azt követő nagyjából egy év, amely során minden szálat megmozgattak, hogy a sebesülteknek, rászorulóknak, árváknak és betegeknek könnyebbé tegyék az életét.
1949-ben a Vöröskereszt beolvadt az állami intézmények közé, s elsődleges feladata az állami és tanácsi egészségügyi és szociális ellátás lett. Amikor 1956-ban kitört a forradalom, a magyar Vöröskereszt nem maradt egyedül: nemzetközi szervezeti egységei azonnal megindították segélyszállítmányaikat Magyarország felé. Elsőként a Lengyel Vöröskereszt lépett, amely már október 25-én küldött vérkészítményeket Budapestre. Az első csomagokat rengeteg másik követte, s folyamatosan érkeztek az újabb és újabb szállítmányok, amelyek vért, gyógyszert, építőanyagot, élelmiszert, bútort, szenet, ruhaneműt és pénzt tartalmaztak. (A lengyelek néhány hét alatt 10 millió zlotyit gyűjtöttek össze hazánk bajbajutott embereinek!) A csomagok mellett nagyon sok orvos és ápolónő is érkezett, hogy részt vegyen a küldemények elosztásában és a betegek, sebesültek gyógyításában.
A Magyar Vöröskereszt és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) 1956 novemberében együttműködési megállapodást kötött, amelyben szabályozták a segélycsomagok elosztásának feltételeit és módját. Svájcból külön küldöttség érkezett, amely segített a szervezésben és a szétosztásban. Egyik első akciójuk 3000 takaró szétosztása volt betegek és gyerekek, valamint olyan emberek számára, akik a harcok során lakás nélkül maradtak. A Vöröskereszt tábori konyhákat nyitott, élelmet, ruhát, tüzelőanyagot, kötszert, vért, gyógyszert és orvosi eszközöket szállítottak kórházakba, csecsemő- és gyermekotthonokba.
Segélycsomag-osztásra várva a Vöröskereszt Baross utcai országos központja előtt. Fotó: Fortepan
Mivel elképesztően sok volt a rászoruló ember és intézmény, a Vöröskereszt a ránehezedő feladatokat igyekezett újabb és újabb önkéntesek bevonásával elvégezni. Növelni kellett a távbeszélő állomások számát, valamint egyre több helyre volt szükségük a folyamatosan érkező segélycsomagok elhelyezéséhez. Így vált ideiglenesen raktárrá az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének székháza, a Műcsarnok vagy a Népstadion. Nem csak raktárra volt azonban szükség, hanem például olyan helyekre is, ahol a lebombázott házakból kimenekült családokat helyezhették el, s meg kellett oldani a szállítást is. Utóbbi problémát többek között a General Motors Opel Autógyár oldotta meg azzal, hogy mentőautókat és tehergépkocsikat, valamint alkatrészeket adományozott a Vöröskeresztnek.
A Magyar Vöröskereszt és a Nemzetközi Vöröskereszt közös tevékenységének köszönhetően Budapesten és vidéken összesen 1 millió 15 ezer ember kapott támogatást, segélyt valamilyen formában. 1957 tavaszán a Magyar Vöröskereszt visszakapta önállóságát, nyáron megalakult az ideiglenes országos vezetőség dr. Gegesi Kiss Pál akadémikus, a SOTE rektorának elnökletével, amely azonnal felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Bizottsággal, hiszen a segélyakciókat folytatni kellett. Óriási feladatot jelentett például a szétszakadt családok egyesítése. Sok gyermek szülei nélkül került ki külföldre a forradalom alatt és azt követően, s a Vöröskereszt minden követ megmozgatott, hogy ezek a gyerekek visszatérhessenek Magyarországra a családjukhoz. Ám az újraegyesítési akció nem csak ennyiből állt: 1956 után sok tízezer család szakadt szét. A disszidensek szétszóródtak a világban, s a keresőszolgálat még a 60-as években is évente 6-7 ezer menekültet és családját kötötte össze. Ezek a keresések még ma is tartanak az unokák, dédunokák kérésére…
