Szép és kitartó szerelem volt az Övék – a Róth család története 1. rész

A mi életünkben, baráti körünkben is megtörténik, hogy egy szülőpár egyik tagja egyedül marad. Ennek oka lehet egy válás, akár egy halálest is, de nem túl gyakori –inkább csak a borzongató hollywoodi filmekben történik meg -, hogy valaki nyom nélkül eltűnik.

Szép és kitartó szerelem volt az Övék

Spielberger Regina még csak 16 volt mikor megismerte a 18 éves Róth Ferencet, és jó sokáig, kilenc évig vártak mire összeházasodhattak. Ferencnek segítenie kellett a testvéreit felnevelni – hét testvér közül Ő volt a legidősebb. Regina tizenhárom gyerek közül volt a tizenkettedik, és húgával segített egyedül maradt édesanyjuknak a családi kézben lévő kocsma működtetésében.

Mire Ferenc  kijárta a faipari középiskolát, munkát kapott és össze is házasodhattak, már 1926-ot írunk. Miskolcon béreltek szép lakást, 1929-ben ide született első gyermekük is, József.

Ferenc kapcsolatban állt a Tanácsköztársaság lelkes híveivel, és bár az eszme akkor, itt megbukott, ők reménykedtek. Halkan szivárogtak a hírek egy jobb és igazságosabb életről, onnan a határon túlról. Ferenc hitt bennük, és szerette volna feleségét, gyerekeit egy jobb világba vinni, biztonságba, hisz ekkor már Magyarországon is érződött a gazdasági világválság szele.

Hosszas rábeszélések következtek. Regina nem akart menni. Idegen országba, idegen emberek közé, olyan helyre, ahol még a nyelvet sem beszéli… Ferencnek sokat kellett tennie azért, hogy mégis útnak induljanak. Végül a férfi állást, lakhatást kapott a Szovjetunióban, így felkerekedtek.

A kint élő magyaroknak meglepetést is vittek: indulás előtt Regina kabátjába varrták a Tanácsköztársaság egyik alakulatának vörös zászlóját. Ám –számukra akkor még érthetetlen módon – a zászló látványa a kinti magyarok között inkább zavart pillantásokat idézett elő, mint az öröm legkisebb szikráját.

Új élet, új név, új csalódások

1931 decemberében érkeztek meg Bobrujszkba, ahol Ferenc faipari szakemberként kapott munkát egy fűrészáru gyárban. Nagy örömmel fogadták, s Ő lelkesen vett rész a termelékenység javításában, az új készáruk előállításában.

Regina nem találta a helyét. Gyakorlatilag senki nem beszélt németül –pedig erre nagyon számítottak – sem a hivatalokban, sem máshol. Az éghajlat nem hasonlított a hazaira – ezt Ferenc ígérte meg – a fizetés kevés volt, a lakás pedig jóval kisebb, mint ami az előzetes megegyezésben szerepelt.

1935-ben megszületett Vladimír, ’36 decemberében pedig az új Sztálini alkotmány melynek értelmében a Róth család – mint annyi más család is –elvesztette magyar állampolgárságát, ezzel a lehetőséget, hogy valaha is visszajuthassanak Magyarországra. Új élet, új név: a család nevét az új iratok Rott-ra változtatták.

A nép ellenségének nem jár a saját holmija

1938 nyarán, Vladimir harmadik életévében, végül az új élet véglegesen rémálommá változott. Szépen sütött a nap, Regina a kisfiúval a karján férje elé ment a munkahelyére. Kisvártatva két NKVD-s jelent meg. Karon ragadták Ferencet, mivel tiltakozott a bánásmód ellen jól fejbe verték, és az ott várakozó teherautó platójára hajították. Regina kétségbeesetten kezdett magyarul kiabálni: „Segítség, emberek! Ezzel itt mit kezdjek?”- és a kis Vladimirt apja mellé tette a teherautóra.  Az egyik katona felemelte, az anyjának adta a gyermeket, a teherautó felbőgött és már vitték is Ferencet.

Ekkor látták Őt utoljára.

Ferenc csak 9 év múlva, 1947-ben tudta meg, hogy 10 évre ítélték el az 58-as paragrafus alapján. Az 58-as paragrafus egy igazi gumiszabály volt: számos pontja mind olyan vád, amit kizárólag politikai ügyekben alkalmaztak: szovjet ellenes agitáció, összeesküvés, hazaáruló családtagja, kémgyanús ember, ellenforradalmi trockista-zinovjevista tevékenység stb. Nos, amit biztosan tudhatunk: Ferenc nem vett részt semmiféle összeesküvésben, árulásban, kémkedésben. Életének meghatározó momentuma volt, hogy hitte, létezik a szovjet álom.

Mire Regina hazaért a pici lakás ajtaja lezárva, lepecsételve. A nép ellenségének nem jár sem lakás, sem a saját holmija. Kétségbeesetten kuporogtak egy éjszakát egy kölcsönszéken. A gyerekek és Regina teljesen egyedül maradtak, minden támasz nélkül.

„Neki már ne hozzon!”

Néhány nap múlva a fűrészáru gyár munkát adott Reginának: deszkát rakodhatott a vasútállomáson. Csak az tudja, hogy ez mit jelent, aki próbált már kesztyű nélkül faárut mozgatni. Az ember keze tele megy szálkával, gennyes, fájdalmas sebek keletkeznek, és nincs idő a gyógyulásra , hiszen a normát teljesíteni kell, különben a gyerekeknek nincs mit enni adni. Egy barakkban húzták meg magukat, reggelente Regina sebes kézzel, könnyezve főzött valamit a gyerekeknek, majd őket magukra hagyva elment dolgozni. Kétségbeesett, kimerült, súlyosan depressziós volt.

Közben megállás nélkül kereste a férjét. Egy nap valaki megsúgta, hogy a letartóztatottaknak csomagot lehet vinni a börtönbe. Hajnali kelés, gyorsan valamit főzni a gyerekeknek, és még mielőtt a műszak elkezdődik valami kis ennivalóval futás a börtönhöz, ahol egy picurka ablakon keresztül az őrök elvették a csomagot. Nem sokkal később egy reggel az őr visszakérdezett: „Rott? Neki már ne hozzon” –és becsukta a kisablakot.

Ez alatt, a falak mögött Ferencet naponta megverték. Miután ezzel nem tudták kikényszeríteni belőle a vallomást, miszerint „a nép ellensége és kártevő”, új, még gonoszabb módot eszeltek ki: a hüvelykujját az ajtó forgósarkába nyomták, és addig szorították, míg végül megadta magát és aláírta a „vallomást”.

Forrás: Vladimir Rott: Apám levelei a szibériai munkatáborokból (2007, Széphalom Könyvműhely, Budapest)