Betlehem, békesség, bejgli
Lassuljunk le, engedjük el a teendőket, nem fontos, mi kerül az asztalra, a lényeg, hogy együtt vagyunk, szeretetben, és a kis Jézus megszületését ünnepeljük!
Betlehem a vörsi Szent Márton-templomban 2019. december 23-án. Az idén 71. alkalommal megépített betlehem a készítõi szerint Közép-Európa legnagyobb templombelsõben épített betleheme.
Fotó: MTI/Varga György
Évről évre foglalkoztatott annak a gondolata, hogy miért viselkedünk olyan hektikusan, őrült módjára karácsonykor. Újságíróként megtehetem, sőt, meg is teszem, hogy erről nálam okosabb embereket is megkérdezzek, és sosem mulasztom el megérdeklődni, mit tehetünk azért, hogy ünnepeink ne csupán a szerzésről, ajándékokról, a jövés-menésről, vendégségről és gasztronómiáról szóljanak.
Karácsonyi hangolódás - önismereti út az ünnep
Egyik nagyon kedves barátnőm például kifejezetten sportot űz abból, hogy 24-én még rója a boltokat a megfelelő ajándékokért, hogy aztán onnan rohanjon messze lakó szüleihez karácsonyozni. Van, aki az ünnepek előtt napokon át hajnalig süt-főz-csomagol, hogy kézzel készített ajándék kerüljön a legutolsó kolléga asztalára is. De nálunk is történt már olyan, hogy míg a férjem élő halból készítette a halászlevet 24-én, egész délelőtt, jómagam egy kicsi és egy pici gyerekkel készültem egyedül csendben megőrülni a csomagolás-fadíszítés-krumplisaláta-gyerekek szórakoztatása négyszögben.
El kell engednünk a "tökéletest" - egy ünnep is lehet “csak” jó!
Azt gondolom, évről évre fejlődöm, egyre több értéket tudok becsempészni a karácsonyainkba és egyre kevesebb stressz övezi például az ajándékok beszerzését és az ünneppel kapcsolatos munkáimat. Ennek ellenére idén nem várt és eddig soha nem tapasztalt vendég érkezett hozzám advent utolsó napjaiban, aki az ínhüvelygyulladás nevet viseli, s akit kétséget kizáróan azért küldtek számomra odafentről, mert kicsit túlpörgettem a feladataimat, s elvesztegettem azt az időt, amit kapcsolataimra, a várakozás szépségére fordíthattam volna.
Ezek után se vendégség előtti nagytakarítás, se kézműves ajándékok, se házi készítésű sütemények, de még az utolsó karácsonyi cikk elkészítése sem működhetett segítség nélkül. Igazából még fogat mosni sem kellemes fájós kézzel, de azért ezt valahogy megoldottam. Az ünnep azonban egyre csak késett a szívemben, s a lelassulás is csak valami feszült frusztráltságot hozott, így el kellett rajta gondolkodnom, hogy megfelelően fel vagyok-e készülve a karácsony befogadására. Arról szól-e számomra ez az advent, amiről valóban kellene? Várom a kis Jézus megszületését, vágyom Isten közeledését hozzám, amely az ünnepekben valóban mélyebben és mindent elsöprően tud megvalósulni?
"A karácsony nem kell, hogy véget érjen decemberben!"
Hibáinkkal szembenézni sosem késő, hiszen a jobb lator is a kereszten kapott ígéretet Jézustól arra, hogy már másnap vele lehet a paradicsomban. Nekem is be kellett látnom, hogy itt az ideje nézőpontot váltani: lám-lám, egy kis egyedüllét és tehetetlenség csodákra képes! Már csak az elszánásra volt szükség, hogy átkeretezzem a helyzetet és megfogalmazzam, mi az, ami számomra igazán fontos az ünnepekben. Neked is ezt kívánom, kedves olvasó, mert ha elengedtük a tökéletesség gondolatát, óriási hely szabadul fel a szívünkben, amelyet megtölthetünk a karácsony elengedhetetlen kellékeivel.
Azt, hogy ez kinek mit jelent, teljesen egyéni. Én csak azt tehetem, hogy megosztom, magamban mire jutottam:
Okozzunk örömet a családunknak azzal, hogy odafigyelünk rájuk, és a közösen eltöltött idő alatt teljes szívvel az együttlétre koncentrálunk! A lakás kinézete, az ételek másodlagosak! Tegyük el a telefonjainkat jó messzire! Nevessünk, társasjátékozzunk, beszélgessünk kedvesünkkel, gyermekeinkkel, és ha kell, vonjuk be őket a készülődésbe! Forduljunk Isten felé! Ajánljuk fel neki az ünnepünket! Kövessük azt a bizonyos csillagot, és látogassuk meg a ma is élő Betlehemet, ahogyan a pásztorok is felköszöntötték születése napján Jézust!
