Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Betegség-e a figyelemzavar?

Betegség-e a figyelemzavar?

Valójában embert próbáló, de nagyon szép feladat egy szülőnek, hogy úgy adja magát a gyerekének, hogy közben a felnőtt világot kiszűri. Feri atya az elmúlt alkalmak során többször érintette azt a kérdést, hogy milyen hatással van a mi felgyorsult felnőtt világunk gyermekeinkre.

Írta: Szaurella,

Valójában embert próbáló, de nagyon szép feladat egy szülőnek, hogy úgy adja magát a gyerekének, hogy közben a felnőtt világot kiszűri. Feri atya az elmúlt alkalmak során többször érintette azt a kérdést, hogy milyen hatással van a mi felgyorsult felnőtt világunk gyermekeinkre.


Figyelemzavar, hiperaktivitás

Hogy képesek vagyunk-e összpontosítani, figyelni, nem egy önmagában álló képesség bennem, ami vagy működik, vagy nem, hanem a szüleinkkel való érzelmi kapcsolatból fakadó adottságunk. Erre bizonyíték, hogy az izgő-mozgó gyerekeknél, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni, már egy felnőtt puszta jelenléte is oldhatja a szorongást. Még jobb, ha a felnőtt mellette ül és mindenféle ítélkezés vagy szorongáskeltő megjegyzés nélkül vele együtt figyeli, amit a gyerek csinál. Ez már önmagában oldhat annyi szorongást, ami őt koncentrálttá teszi, és figyelni tud.  Az a viselkedés, ahogy a gyerek kapkod, rohangál, zaklatott, nem képes figyelni, nem képes határokat tartani, nem önmagában és önmagáról szól, hanem arról szól, hogy ő a környezetében a kapcsolataiban megéli saját magát és azt a helyzetet, amiben van.

Pimasz kamaszok?

Feri atya egy történettel illusztrálta ezt a gondolatot:Egy tizenhat éves lány elindul otthonról. mivel esik az eső, anyukája utána kiabál: „Rozi!! Vedd fel az esőkabátot!!” Semmi válasz, az anya dühös lesz: „Hányszor mondjam, hogy vedd fel az esőkabátot, két napja is megáztál, aztán trüsszögtél itt nekem!” Mire Rozália nagy durranással becsapja az ajtót. Mire az anya összeomlik, kétségbe esik, elmegy a paphoz, gondolván, „Atyádat, anyádat tiszteld!”, tehát a pap egy megbízható segítség, biztos, hogy mellém fog állni. Így panaszkodik: „Teljesen összeomlottam. egy pimasz, neveletlen, agresszív kölyök lett a lányomból! Hogy lett ilyen? Tőlünk ezt nem tanulhatta! Tőlem biztosan nem! Kígyót melengettem a keblemen! Atya! Elhoznám őt, beszéljen a fejével!” Miből alakul ki ez a szemléletmód, hogy a lányom ilyen és ilyen, pimasz, neveletlen stb stb. A helyzet, hogy van egy 16 éves kamasz, akit az édesanyja kb. 12 évesnek tekint. Ez a serdülő lány életkorának megfelelő módon igyekszik saját kezébe venni az életét, mégpedig a szüleivel való határtartással együtt. Önmagát teljesen alkalmasnak találja egy-két dologra, mégpedig, hogy ki tud nézni az ablakon és látja, hogy esik-e vagy nem. Arra is alkalmasnak látja magát, hogy megtalálja az esőkabátját és azt fölvegye ha akarja. Arra is alkalmasnak találja magát, hogy az interneten (időkép.hu), megnézze, hogy milyen idő van, feltéve, hogy számára az hitelesebb, mint hogy kinézzen az ablakon. Ennek következményeként valószínű, hogy 16 évesen el tudja dönteni, hogy vesz-e esőkabátot, vagy nem. Az is nagyon valószínű, hogy ha majd trüsszög, akkor éppen nem az anyjától kér majd segítséget. Tehát miközben az anya egy neveletlen pimasz kölyökként minősíti a lány személyét, közben valójában az történik, hogy a serdülő lány az édesanyjával való kapcsolatában, ebben a helyzetben reagált így. Nagyon nagy különbség!

Ugyanígy a figyelemzavaros gyerekeknél is érdemes tágabb összefüggésekben megnézni a helyzetet. Nem csak arról van szó, hogy a gyerek szétszórt, neveletlen, idegesítő, vagy felelőtlen, hanem hogy abban az összefüggésrendszerben, amiben éppen most van és abban, ami az ő korai tapasztalatának az összefüggés rendszere, abban ilyen magatartást mutat. Pl. a gyerek szorong, a tanár odalép hozzá, felülről rákiált: „Miért nem írod már? A többiek már rég el tudták kezdeni!” A tanár azt gondolja, hogy pedagógiai eszköztárának teljességével éppen most hívta fel a gyerek figyelmét, hogy iskolában van, ez egy matekóra és kapott egy feladatot. Hátha a gyerek ezt nem tudja. Amikor a tanár nikotinfüstös ujjával rábök a papírra, a gyerek még jobban el kezd szorongani. A szorongásra adott már megtanult válaszként pedig még jobban szétszóródik a figyelme.  Majd ha a tanár el kezd kiabálni, még jobban szétszóródik, végül pedig a tanár kijelenti, „reménytelen eset vagy!” Végső esetben a gyereket elviszik valahova, ahol segíteni tudnak a z ő figyelemzavarán, ahol jó esetben nincs nikotinfüstös ujj és nincs kiabálás, de van stressz mentes környezet, ahol adott a lehetőség a fejlődésre.

A figyelem és az agyfejlődés összefüggéséről

A figyelemért felelős agyterületek az érzelmi kapcsolatok során alakulnak ki. Az a készség, hogy tudok-e figyelni, attól függ, hogy már magzati kortól sikerül-e megfelelő érzelmi kapcsolatot kialakítani a szülővel. Ha nincs megfelelő érzelmi kapcsolat, azok az agyterületek, amik az összpontosításért felelősek, nem fejlődnek ki. Tulajdonképpen ezeket a gyerekeket kétszeresen büntetjük, először, mert megsérülnek, másodszor pedig, azzal, hogy az ebből fakadó magatartásáért  büntetjük. Ezeket a sérüléseket nem lehet egyik percről a másikra megszüntetni, több éves folyamat. Már az is bíztató, ha egyáltalán valaki felismeri, hogy fejlődni kellene. John Payne és Máté Gábor is hasonló megállapításra jut, vagyis, hogy a gyerekek életében kevesebb stresszre van szükség és nagyobb érzelmi biztonságra. Mert az érzelmi biztonság teremti meg azt a feltételt, amitől az agy megfelelő területei jól ki tudnak alakulni. Valójában ezek a gyerekek, akik ezt nem kapták meg, nem betegek. Nem gyógyulásra van szükségük, hanem fejlődésre. Biztosítsunk számukra olyan környezetet, kapcsolatot, hálót, érzelmi biztonsági teret, amelyben tudnak fejlődni. Amikor egy „beteg” gyerekkel szaladgálok egyik helyről a másikra, közben emiatt szorongok, a gyerek is még jobban szorongani fog. Az a szülő tud legkönnyebben olyan környezetet teremteni, ahol fejlődni lehet, aki maga is hajlandó fejlődni. 

Elvált szülők és a szorongás

A család töredezettsége egyértelmű összefüggést mutat a figyelemzavar kialakulásában. Elvált, vagy külön élő szülők gyermekeinél 3-szor gyakoribb. Azok az anyák, akiknek a gyermekénél jelentkezik figyelemzavar, magukat depressziósabbnak, környezetüket stresszesebbnek mondják, mint az átlag. Ahol az anya az első néhány évben depressziós tüneteket mutat, a gyerekek 30%-át érinti. Azoknál a családoknál gyakoribb, ahol kevesebb a külső támogató jellegű kapcsolat, nagyszülők, rokoni, baráti szálak. Általában ezekben a családokban a szülők is alacsonyon önértékelésűek, szoronganak. Ezzel együtt ezek nagyon jó szándékú szülők, mindent megtesznek a gyerekekért, ami tőlük telik, sőt sokszor erőn felül.

Szétszórtság és kreativitás

Aki kreatív, annak olyan asszociációi vannak, amik másnak nincsenek, képes új meglátásokra, felfedezésekre. Ha csökkenteni tudjuk a gyerek életében a stresszt, a szétszórtság kreativitássá alakul át. Erre mondjuk, hogy a szétszórtság kultúrája.  John Payne az ilyen gyerekekre mondja, hogy „bogaras” gyerek. Magunk között szólva mindannyian bogarasak vagyunk felnőttként is. De ha ki tudjuk találni azt a világot, amiben az adottságaink, képességeink fejlődni tudnak, éppen abból, amiben bogarasak vagyunk, abból tud valami jó születni.

A biztonságos kapcsolat szerepe

Tehát nagyban segíthetnek nekünk az érzelmi biztonsággal teli kapcsolatok abban, hogy összpontosítani tudjunk. Ez már a magzati kortól érezteti hatását. Ehhez az is hozzájárul, hogy merhetek érezni. Hogy megélhetem a fájdalmat, az ijedelmet, a haragomat, az agressziómat kifejezhetem valamilyen formában, mert a szüleim, a felnőttek biztonságos környezetet teremtenek. Emellett persze határokat is húznak, mert ezekre is szükség van.

A fájdalom megélése

Ismét egy sztorival illusztrálta az összefüggést: Egy férfi és egy nő síel. A férfi balesetet szenved, lábszárán nyílt töréssel. Üvöltve szenved. A felesége siet, hogy segítséget hozzon, de ő közben ő is eltöri a lábát. A kérdés az, hogy a feleség, akinek eltört lába, de tudja, hogy megígérte a férjének, hogy segítséget hoz, megengedheti-e magának, hogy átélje saját fájdalmát, vagy összeszedi magát és levonszolja magát a hegyről, hogy segítséget tudjon hozni a férjének. Az egyik esetben megélhetem a fájdalmat, a félelmet, a szorongást, a kiszolgáltatottságot, mert van mellettem valaki, van egy kapcsolatom, ami megengedi nekem, hogy ezt megéljem. A másik esetben azonban nem engedhetem meg magamnak, hogy megéljem ezeket az érzelmeket, mert nincs mellettem senki.

Ezért néha szükség lehet egy segítőre. Ez lehet egy természetes kapcsolat is, de ez nem mindig hasznos segítség. Egy ilyen kapcsolatban nem lehet függetleníteni attól, hogy a segítő is sérült valamilyen mértékben, ezért sokszor inkább árt. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni. Ő a bizalmi kapcsolat kiépítésével olyant is tud adni, amit a szakkönyvekből nem lehet megtanulni.

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Egész éjjel a kocsiban hagyta a gyerekét

Mezítláb sírdogált az utcán egy 7 éves brit kisfiú, miután az apja egy aznap megismert nő házában enyelgett egész éjszaka,...

Close